Retteghet az OTP: bankot olvaszt a kormány

Összevonja megszerzett bankjait a kormány. A pénzintézetek toplistáján az OTP nyomába lépő második legnagyobb hazai bank megalakításába előreláthatólag 2016-ban vágnának bele.

Egy hitelintézetbe vonják össze az állam által megvásárolt MKB Bankot és a Budapest Bankot - írja a Világgazdaság. A cél, hogy az állam által üdvösnek tartott stratégiai célok a pénzügyi szolgáltatói szektorral kapcsolatban könnyebben megvalósuljanak. Az egyesülési folyamat csak azt követően indulhat el, hogy a Budapest Bank adásvétele 2015 derekán lezárul.

A két hitelintézet összevonásával – amelynek kezdete az előkészítéssel együtt jövő év utánra is áthúzódhat – az OTP Bank mögött a második számú banki szereplő jönne létre a magyarországi piacon.

A Magyar Nemzeti Bank honlapján található adatok szerint a két hitelintézet együttes mérlegfőösszege 2013 végén megközelítette a 2800 milliárd forintot, amellyel piaci részesedésük összesen 10,2 százalékot tett ki. A két hitelintézet összesített piaci részesedése mind a hiteleknél, mind a betéteknél 12 százalék feletti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.