Részvényekkel mond köszönetet nagy-britanniai alkalmazottainak a Tesco

A kiskereskedelmi óriás frissen közzétett éves jelentéséből kiderül, hogy új fizetési struktúrát vezetett be a menedzsment számára, és az egyszeri tételek nélküli rekord nettó eredmény elsősorban a külföldi képviseleteknek köszönhető.

Egy hónappal a részvényesek közgyűlése előtt adta ki éves jelentését a Tesco, melyből a világhálós gyorsértékelések a vezetői fizetések egyszerűsítését, illetve a brit dolgozókra vonatkozó ösztönző intézkedéseket emelték ki. Ami a szigetországban alkalmazott 250 ezer fős személyzetet illeti, számukra a 12,3 százalékos emelkedésen alapuló 3,8 milliárd fontos nyereségből rekord 110 milló fontos jutalom keretet hasítottak ki.

Azok az alkalmazottak, akik legalább egy éve szolgálják a Walmart és a Carrefour után  a világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi vállalatát, jogosultak az úgynevezett Shares in Success, Részesedés a sikerből javadalmazásra, melynek keretében éves fizetésük mintegy 3,6 százalékát kapják meg papírok formájában. Ebbe az ösztönző rendszerbe a részmunkaidősöktől kezdve a Sir Terry Leahy vezérigazgató helyére kinevezett Phil Clarke-ig mindenki beletartozik. A részvényeket azonnal kibocsátják, de megtartani csak további egyéves, eladni pedig hároméves munkaviszony után lehet őket.

Az éves jelentés szerint a Tesco egyszerűsíti és világosabbá teszi a menedzsmentre vonatkozó fizetési struktúrát. A négy hosszútávú ösztönzési formát egyesítették.

A jövőben a prémiumokat abban az esetben folyósítják, ha az egy részvényre jutó eredmény és a lekötött tőke megtérülési mutatója megfelel az előre meghatározott célkitűzésnek. A fizetési reformot az indokolta, hogy múlt év júliusában a részvényesek 47 százaléka vagy tartózkodott a szavazástól, vagy elutasította az akkori előterjesztést.

A végeredmény nem lesz lényegesen rosszabb, mint korábban, de a rendszer áttekinthetőbbé válik. Az amerikai Fresh and Easy lánc gyenge teljesítményétől valószínűleg nem függetlenül Sir Terry Leahy utolsó évi jövedelme az előző évi 5,22 millió fontnál kerek egymillióval kevesebb volt. A „kollegiálisabbnak” nevezett feltételek közepette a Tesco vezérigazgatójától elvárják, hogy fizetése négyszeresének megfelelő részvénnyel rendelkezzen, míg ugyanez az arány a többi vezetőnél háromszoros.

A Tesco csoport értékesítési tevékenysége 8,1 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet, elérve ezzel a 67,6 milliárd fontot. A kielégítő eredmény a külföldi érdekeltségek érdeme, hiszen Nagy-Britanniában nem volt érzékelhető javulás az eredményesség terén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.