Reszkessetek, egerek! Jön az ÁNTSZ

Együtt mennek egérre, talán patkányra a hatóságok és az élelmiszeráruház-láncok. A program már kész, de még tanulják.

Közös programot dolgozott ki a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) és az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) az élelmiszer-áruházakban előforduló rágcsálók visszaszorítása érdekében. A hatóságok 2012. március 7-én, a tíz legnagyobb áruházlánc vezetőinek és minőségbiztosításért felelős munkatársainak ismertették az időszakonként tapasztalható rágcsálófertőzöttség megszüntetésének lehetőségeit.

Az MgSzH lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a beszennyezett, fertőzött élelmiszer és annak csomagolóanyaga a fogyasztó, a termékkel érintkező valamennyi vásárló, áruházi dolgozó egészségét veszélyeztetheti. A kártevők jelenléte az élelmiszerekben nemcsak gazdasági, de közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági probléma is. Ezért a hivatal és az OTH folyamatosan együttműködik, kölcsönösen tájékoztatja egymást, illetve az élelmiszerbiztonsági, vagy a közegészségügyi veszély fennállásának észlelésekor azonnal megteszi a szükséges hatósági intézkedéseket.

A hatóságok szerint a hazai élelmiszer-áruházakban alkalmazott védekezési módszerek és eljárások nem működnek megfelelően, ami jelentős szerepet játszhat a kártevők bejutásában, megtelepedésében és elszaporodásában. A hivatalok ezért kidolgoztak egy a kártevők visszaszorítását segítő programot. A jövőben a hatóságok ellenőrzései kitérnek a védekezés folyamatának vizsgálatára, így a kereskedés technológiai területeit, a hulladékkezelést és a takarítás módját is vizsgálják. Külön figyelmet fordítanak a rágcsálók megtelepedési lehetőségeinek vizsgálatára. Amennyiben a termékek beszállítása során kerül rágcsáló az áruházakba, a hivatalok láncszemlélettel, a szállítási útvonalon visszafelé ellenőrzik a beszállító vállalkozásokat.

Az MgSzH és az OTH képviselői felhívták az áruházláncok vezetőinek figyelmét arra, hogy a kártevők távoltartása és a kártevőmentesség fenntartása jogszabályi elvárás, amelynek biztosítása és igazolása az élelmiszer-vállalkozók felelőssége.

Az egyeztetésen jelen lévő tíz áruházlánc 16 képviselője üdvözölte a hatóságok kezdeményezését, és kérték a további aktív együttműködést a probléma hatékony kezelése érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.