Okoskerékpár az új magyar találmány

Különleges repülő, a szöveges üzenetet filmmé alakító alkalmazás, a kerékpárokat megokosító csengő – többek között ezekkel az újdonságokkal kerültek be idén a magyar innovátorok a New Europe 100-as listára.

Az idén második alkalommal kiadott rangsorba Kerülő Balázs a Flike egyszemélyes elektromos drónmotort fejlesztő ByeGravity alapítójaként került be. Az eszköz neve a repülni és a kerékpár szavak angol megfelelőinek (fly+bike) összevonásából származik, és jól mutatja, hogy mire használható: tulajdonképpen egy repülő bicikliről van szó, amely hasonlít a drónokra – írta a Világgazdaság.

A hagyományos kerékpárokat alakítja intelligens közlekedési eszközzé a Shoka, amelynek fejlesztője, Falus Dániel ezzel az újítással került fel a New Europe 100-as listára. A készülék egy okoscsengő, amely a hozzá fejlesztett alkalmazással más-más jelzést tud adni az autósoknak és a gyalogosoknak: riaszt, ha el akarják lopni a biciklit, és természetesen követi a használati szokásokat, így az egészségmegőrzésben is hasznos lehet.

Különleges sikert tudhat magáénak már most a ClipDis alapítója, Hapák Sámuel, akinek az alkalmazását a Facebook még márciusban felvette azon bővítmények listájára, amelyekkel a platformmá alakított Messenger kiegészíthető. Az applikáció a szöveges üzenetet alakítja át videóvá, a beírt szöveg szavait híres filmek szereplői mondják ki, vagy mémektől veszik át.

Felkerültek még a százas listára a menekülteknek segítő InfoAid alkalmazás létrehozói, Enys Mones és Nina Kov, a nők figyelmét a technológia felé fordító Skool program társalapítója, Koleszár Szilvi, a CrypTalk alapítója, Kun Szabolcs, Bodó Balázs közgazdász, médiakutató, valamint Vitézy Dávid, a BKK volt vezérigazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.