Rengeteg munkahelyet vitt el a válság

Szerény mértékben ugyan, de emelkedtek a bérek az idei első nyolc hónapban – derül ki a KSH adataiból. Az alkalmazásban állók száma azonban csaknem 114 ezer fővel csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest.

A legalább öt fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél az idei első nyolc hónapban a nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezt a növekedést azonban elvitte az infláció: a reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,8 százalékos növekedése mellett) 2,1 százalékkal maradt el az előző évitől. A versenyszférában 0,3 százalékkal emelkedett; míg a közalkalmazottaké (döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt) 7,9 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az alkalmazásban állók létszáma január-augusztusban átlagosan 2 millió 664 ezer volt. Ebből a költségvetési szférában 740 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 835 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 4,1 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. A költségvetés esetében a közfoglalkoztatási formában dolgozók létszámbővülése eredményezett létszámnövekedést, e nélkül számolva 0,4 százalékos; míg a versenyszférában 6,7 százalékos csökkenés következett be.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 197 100 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 196 600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201 100 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,3 százalékkal haladták meg az előző év január-augusztusit. Ezen belül a versenyszférában 4,8 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 6,8 százalékkal maradtak el az előző évitől. Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,4), az építőipar (5,7), az ingatlanügyletek (5,6), valamint a szállítás, raktározás (5,4 százalék) január-augusztusi keresetei.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első nyolc hónapjában átlagosan 3,9 százalékkal haladta meg az előző év január-augusztusit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,3 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 0,4 százalékkal lett magasabb. A versenyszféra keresetnövekedésében szerepet játszott, hogy - a fizikaiakat jellemzőnél kisebb létszámleépítés eredményeként - a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya megnőtt az összes létszámon belül.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 122 000 forintnak felelt meg; ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 100 forint, a szellemi foglalkozásúaké 154 900 forint volt. A nettó kereset így átlagosan 1,6 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférában 4,1 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,4 százalékos csökkenés jelentkezett. 2009. júliustól a havi nettó átlagkeresetek előző év azonos hónapjához képest mért emelkedése az adójogszabályok változása miatt rendre meghaladja a havi bruttó átlagkereset növekedését.

A 209 800 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1,9 százalékkal haladta meg az előző év január-augusztusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,1 százalékot tett ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.