Rendkívül optimisták a Dacia vezetői az új terepjárójuk miatt

Egymilliárd euró bevételt remél 2010-ben az Automobile Dacia gépkocsigyártó az új terepjárómodelljének értékesítéséből.

A Ziarul Financiar című román gazdasági-pénzügyi napilap keddi száma arról tudósít, hogy a francia Renault tulajdonában lévő romániai Dacia gépkocsigyártó már egy éve reklámozza a Duster terepjáróját, amelyet a tervek szerint március 2-án mutatnak be a genfi autószalonon.

Dacia Duster - az új remény
Dacia duster

A romániai gyár először a Duster esetében alkalmaz agresszív reklámkampányt, és népszerűsítette bemutatása előtt a leghosszabb ideig a modellt, amelyből a tervek szerint az idén 60 ezer példányt gyártanak a dél-romániai Mioveni-i üzemben. Így várhatóan a Duster teszi ki az idén a romániai gyár termelésének az egynegyedét.

Fabrice Cambolive, a Dacia marketingigazgatója a lapnak elmondta, hogy már több mint tízezer személy jelezte, megvásárolná az új modellt. A tervek szerint a továbbiakban a francia gyártó brazíliai és oroszországi üzemében is fogják majd gyártani a terepjárót.

Romániában tavaly a gépkocsik piacán a terepjárókat érintette legkevésbé a gazdasági válság annak ellenére, hogy az eladások itt is 46 százalékkal csökkentek, így csak valamivel több mint 5400 járművet sikerült értékesíteni.

A Dacia eddig két sikeres modellt gyártott. 2004-ben a Logannal tört be a piacra, amely Romániában és külföldön egyaránt nagy sikernek örvendett, 2008-ban pedig a Sanderoval rukkolt elő. A Ziarul Financiar szerint a Duster "a harmadik forradalmat" jelenti a romániai gyárnak azóta, hogy a francia óriásgyártó vált a Dacia többségi tulajdonosává.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.