A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ajánlást adott ki az önkéntes nyugdíjpénztárak választható portfóliós rendszerével kapcsolatban. A jogalkalmazási, engedélyezési eljárások segítése, gyorsítása mellett a PSZÁF célja, hogy világossá tegye a rendszerrel kapcsolatos elvárásait, bemutassa a jogszabályi előírásokon túlmutató, a pénztárak számára követendő célként megjelölt jó gyakorlatot. A felügyelet emellett biztosítani kívánja azt is: a tagok megfelelő, egységes tájékoztatást kapjanak ahhoz, hogy eldönthessék, mi a legjobb a számukra – derült ki a PSZÁF mai háttérbeszélgetésén.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak már több mint tíz éve, 2001 óta kínálhatnak eltérő befektetési politikát követő, például kevésbé kockázatos, de várhatóan alacsony hozamot produkáló, vagy ellenkezőleg, magas nyereséggel kecsegtető portfóliókat, amelyeknél a mélyebb hullámvölgyek lehetőségével is számolni kell. Az utóbbi pár évben azonban jelentősen felgyorsult a folyamat, mind több kasszánál kínálnak egynél több portfóliót a tagoknak.

Míg 2006-ban a kezelt vagyon negyedét forgatták a pénztárak ilyen rendszerben, addig ma az 52 kasszából 16 működtet összesen 57 féle portfóliót, s mivel ezek jellemzően a nagyobb pénztárak, így a nyugdíjpénztári tagok többségének megtakarítását már így kezelik. A teljes taglétszám közel 88 százalékánál, egymillió ügyfél esetében alkalmazzák a kasszák a választható portfóliós rendszert, míg a kezelt vagyonra vetítve ez 85 százalékos arányt, 770 milliárd forintot jelent – ismertette az adatokat Szűcs József, a PSZÁF pénztárak felügyeleti főosztályának vezetője.

A felügyelet tapasztalatai szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak alapvetően hét portfólió típusból választanak: pénzpiaci, klasszikus, kiegyensúlyozott, növekedési, dinamikus, céldátumra optimalizált és az abszolút hozamú. Ezek közül a pénzpiaci a legkevésbé kockázatos, ebben az esetben kizárólag bankbetétbe és rövid lejáratú állampapírba, diszkont kincstárjegybe fektetik a pénztárak a tag vagyonát. A legszebb nyereséggel a dinamikus portfólió kecsegtet, de itt a legnagyobb a kockázat is: ennél a kassza 60-80 százalékban részvényben fialtatja a megtakarításokat. Speciális befektetési politikát követnek a céldátumra optimalizált és az abszolút hozamú portfóliók.

Előbbi az ügyfél nyugdíjbavonulásához igazodik, és kezdetben rizikósabb, majd az utolsó években már teljesen kockázatmentes befektetési formákat választ. Az abszolút hozamú portfólió szintén aktív befektetési politikát követ, de ennél a cél a hozam maximalizálása, vagyis mindig abba fektetik az ügyfél pénzét, amitől a legnagyobb profitot remélik – ennek megfelelően itt a bukás esélye is jóval nagyobb. A céldátumra optimalizált portfólió egyelőre csak elméleti lehetőség. Bár a pénztárak már érdeklődtek a felügyeletnél, engedélyt még nem kértek arra, hogy ilyet indítsanak. Abszolút hozamú portfólió viszont már több kasszánál is van.

A több portfóliós rendszer előnye, hogy a pénztártagok életkoruknak, habitusuknak, céljuknak megfelelő befektetési politikát választhatnak, ehhez azonban szükség van arra is, hogy a portfóliók jól elkülönüljenek egymástól. Előre és világosan meg kell határozni, hogy az adott portfólió milyen eszközt és mekkora arányban tart, és a PSZÁF ajánlása szerint ettől a későbbiekben legfeljebb 15 százalékban térhetnek el a kasszák.

Fontos, ha egy pénztár bevezeti a rendszert, akkor legalább három portfóliót kell kialakítania, s ebből az egyiknek olyan alapportfóliónak kell lennie, amelybe azok az ügyfelek kerülnek, akik nem tudnak vagy akarnak dönteni a lehetőségek között. Az alapportfóliónak átlagos, a közepestől alacsonyabb kockázatúnak kell lennie – hívta fel a figyelmet Szűcs József.