Rekordszintű a horvát munkanélküliség

Horvátországban több mint öt éve a legmagasabbra, 319845-re emelkedett a munkanélküliek száma tavaly decemberben a kedden megjelent adatok szerint.

 Elemzők további emelkedésre számítanak, és úgy vélik, hogy a munkanélküliség mellett a magyarországihoz hasonlóan alacsony foglalkoztatási szint is akadályozza a kilábalást a válságból. A horvát statisztikai hivatal jelentése szerint a regisztrált munkanélküliek száma 319.845 volt december végén, ami a legmagasabb érték 2005 áprilisa óta, és 7.500 fős emelkedés az egy hónappal korábbihoz képest.

A 4,4 millió lakosú balkáni országban közel 100 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma az utóbbi két és fél évben, a világméretű válság elmélyülésével párhuzamosan. Elemzők szerint 2011 első félévében tovább romlik a helyzet, a csúcsot márciusban érheti el a munkanélküliek száma, akkor nagyjából 330 ezer fős lehet majd a regisztrált állástalanok tábora az Európai Unióba (EU) készülő országban.

A munkanélküliségi ráta decemberi alakulásáról a statisztikai hivatal később közöl adatokat. Novemberben 18,3 százalékos volt a munkanélküliség, decemberben az elemzői előrejelzések szerint 18,8 százalékra emelkedhet a mutató. A munkanélküliségen túlmutató gond, hogy aki elveszíti az állását és nem talál újat, választhatja a korkedvezményes nyugdíjat, ami "tovább fokozza a nyomást a már most is igen törékeny államháztartási rendszeren" - mondta Zdeslav Santic, a Societe Generale francia bankhoz tartozó Splitska Banka elemzője. Santic hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatási szint igen alacsony az uniós tagállamokkal összehasonlítva. "A jelenlegi, 55 százalék körüli foglalkoztatási arány nem éppen szilárd alap a gazdasági növekedéshez" - mondta az elemző.

Magyarországon a decemberben megjelent adatok szerint 55,3 százalék a 15-64 év közötti népességre jellemző foglalkoztatási ráta, amivel Magyarország az utolsó helyen áll az EU-ban. Horvátországban a bruttó hazai termék (GDP) 5,8 százalékkal csökkent a válságos 2009-es évben, tavaly pedig a becslések szerint további 1,5 százalékkal mérséklődött. A zágrábi vezetés várakozásai szerint az idén már megindulhat a növekedés, a GDP 1,5 százalékkal bővülhet.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.