Rekordot döntött a Pick Ferihegyen

Májusban meghaladta a kétszázezer eurót  a Pick termékek forgalma Ferihegyen a húsipari cég, a repülőtér-üzemeltető és a vámmentes boltokat működtető Heinemann Duty Free együttműködése nyomán.

Megérte a kóstoltatás Ferihegyen, a Pick-szalámi és a Royal Tokaji öt puttonyos aszúját megízlelő vendégek akciós áron vehették meg mind a borkülönlegességet, mind a Pick  Szeged Zrt. hungarikumok sorába tartozó termékeit. Rengetegen éltek is a lehetőséggel, ezt jelzi, hogy egyedül a Pick-szalámijaiből 200 ezer eurós havi forgalmat bonyolítottak le Ferihegyen, s ekkora értékben még egyetlen termékből sem vásároltak az utazók: a szegediek márkás női kozmetikumok és a skót whiskyk egész sorát utasították maguk mögé a képzeletbeli versengésben.

Ezt a típusú hármas promóciót,  azaz a Budapest Airport,  a  Heinemann Duty Free és egy-egy magyar gyártó összehangolt repülőtéri akcióját először tavaly nyáron próbálták  ki, s ennek a sikerét jelzi, hogy azóta a kereskedelmi akcióknak ezen formája számos marketing-díjat nyert és szinte folyamatosan váltják egymást a hungarikumok a SkyCourtban és vámmentes boltok polcain.

A kóstoltatással egybekötött kedvezményes akció eddig minden termékkategóriában jelentős forgalomnövekedéssel járt, jelenleg éppen a villányi, egri és szekszárdi vörösborok szerepelnek a kínálatban. Számos alkalommal az Agrár Marketing Centrum segítettei a magyar termelők megjelenését a repülőtéri kampányban.

Nagy Endre a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója példaértékúnek nevezte a repülőtéri együttműködést, annak újszerűsége és színvonala is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hungarikumok közé sorolt Pick és Herz téliszalámik világ minden tájára elvigyék Magyarország jó hírét.

Fritz Janach, a  Hungarian Duty Free Kft. ügyvezető igazgatója pedig azt hangsúlyozta, hogy további jelentős potenciált  látnak az úgynevezett trinity vagyis hármas, a Budapest Airport-Heinemann Duty Free – magyar termelő közötti együttműködésben, akár minőségi magyar élelmiszerekről, akár magyar borokról legyen szó.

Hozzátette: a májusi promócióval elért havi eladási rekord meggyőzött bennünket arról, hogy sikerült a céltábla közepébe találnunk, azaz valós vásárlói igényeket elégítettünk ki. Az utasok egyre jobban keresik a jó minőségű helyi termékeket, amikor Európa repülőterein keresztül utaznak. Ezért úgy döntöttünk, hogy a megkezdett hungarikum-sorozatot folytatjuk a teljes nyári utazási szezonon keresztül.”

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója kifejtette: „Nem pusztán kereskedelmi akcióról van szó, de egyfajta ország-imázsról is, nevezetesen, hogy a turisták ne csak szép emlékekkel, hanem kiváló minőségű magyar termékekkel távozzanak, amiket itt, a budapesti repülőtéren be tudnak szerezni.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.