Rekordforgalom a Skodánál

Rekordszámú, 493 ezer személygépkocsit értékesített a piacon az idén az első félévben a német Volkswagen konszern kezében lévő Skoda Auto Mladá Boleslav cseh autógyár. Az értékesítés éves szinten 8,4 százalékkal bővült.

A legkeresettebb modell továbbra is az Octavia, amelyből a hat hónap alatt 219.600 darabot adtak el, 9,7 százalékkal többet, mint egy éve.A Skoda tájékoztatása szerint a cég autói iránt Nyugat-Európa kivételével minden fontos piacon megnőtt az érdeklődés. Nyugat-Európában azonban az első félévben 195.400 Skoda talált gazdára, ami éves szinten 0,7 százalékos visszaesés.

Kínában 120.700 Skodát adtak el, 7,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az indiai piacon 40,1 százalékkal több Skoda - összesen 20 500 darab - kelt el. Az eladott gépkocsik kétharmadát az új limuzin, a Rapid tette ki.

"Gyakorlatilag minden piac jól ment, de arra számítunk, hogy a második félév nagyon nehéz lesz" - mondta újságíróknak Winfried Valhalnd, a Skoda igazgatótanácsának elnöke. Nagy az érdeklődés a Yeti terepjáró iránt, amelyből 28,6 százalékkal adtak el többet, mint 2011 első felében. Keresett típus a Roomster is, amelynek eladása 13,1 százalékkal emelkedett.

Csökkent ugyanakkor a Fabia és a Superb modellek iránti érdeklődés. A kiskocsi eladása 3,2 százalékkal, míg a luxusautóé 10,2 százalékkal csökkent.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.