Rekord munkanélküliség Amerikában

A munkaerőpiacon még messze nem érződik az amerikai gazdaság előző negyedévi, 3,5 százalékos bővülése - derült ki a washingtoni munkaügyi tárca szokásos, hó eleji adatsorából, amely egyben a piacok számára is az egyik legfontosabb makrogazdasági mutató.

A munkanélküliségi ráta szeptemberben 10,2 százalékra szökött fel, meghaladva az elemzői várakozásokat, és a feltételezettnél korábban átlépve a lélektani határt. Csak a jövő év elejére számítottak erre.

Utoljára Ronald Reagan első elnöki mandátuma idején, 1983-ban volt 10 százalék fölött a mutató, amely most 0,4 százalékponttal nőtt szeptemberhez képest. Országszerte 190 ezer (nem mezőgazdasági) munkahely szűnt meg, főleg az építő-, és a gyáriparban, illetve a kiskereskedelemben.

Az alulfoglalkoztatottsági mutató immár 17,5 százalékos. A nagyfoglalkoztatók közül a Johnson & Johnson, a Deere gépgyár, globálisan pedig a Microsoft jelentett be nagyobb leépítést a napokban. Az ideiglenesen foglalkoztatottak száma ugyanakkor 2007 decembere, a recesszió hivatalos kezdete óta most nőtt először.

A recessziónak a múlt héten közölt GDP-növekedéssel gyakorlatilag vége Amerikában, de a februárban jóváhagyott 787 milliárd dolláros élénkítőcsomag csak igen lassan érezteti hatását, és 2010-ben ennek egyre nagyobb politikai kockázata lesz az Obama-adminisztráció számára.

A demokraták intő pofont kaptak a két keddi kormányzóválasztáson. A kormány szerint a csomag eddig 646 ezer állást teremtett vagy "mentett meg"; igaz, ez utóbbi kifejezést szakemberek statisztikailag definiálhatatlannak tartják.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.