A megsarcoltaknak magyarázta Pankucsi, miért öröm a reklámadó

Az internet- és reklámszakma előtt, meglehetős derültség közepette magyarázta a reklámadós bizonyítványt Pankucsi Zoltán, a nemzetgazdasági tárca adózásért felelős helyettes államtitkára. Szavai szerint az adó igazságos, figyelembe veszi a teherbíró képességet, ám mint mondta, a mi adónk az egyiptomihoz és pakisztánihoz hasonlít, beszédét a termet átható derültség fogadta, kérdezni pedig nem lehetett.

Nem igaz, hogy a reklámadó egyetlen cégre lett szabva, hiszen eddig több, mint kétszáz adózó 1,3 milliárd forint reklámadót fizetett – mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára Siófokon a ma kezdődött Internet Hungary közönsége előtt. Ez volt az egyetlen hírértékűnek tekinthető közlése. Nem véletlen, hogy a népes hallgatóság meglehetős lazasággal vette tudomásul, ahogy megpróbálta adószakmai érvekkel magyarázni azt a bizonyítványt, amit a médiaszakma előtt a kormány a reklámadóval kiállított magáról.

Az érveket hallva a közönségben többen diszkréten felnevettek, máskor azt pusmogták, milyen átlátszó, egyesek szerint cinikus módon magyarázza a helyettes államtitkár, amit mindenki tud. A legutolsó bevallási adatok alapján bemondott adóbevétellel kapcsolatban – amely egyébként összegében jelentéktelen – azt már nem fejtette ki, hogy milyen árbevételű, s hány adófizető milyen mértékben részesedik ebből a milliárdos összegből.

Pankucsi azt mondta, hogy mivel a teljes adórendszer a fogyasztási, forgalmi adók felé indult el Magyarországon, így a reklámadó bevezetése teljesen illeszkedik ebbe a koncepcióba. Némi derültséget okozott, amikor a kivetítőn hosszasan látszott, amit el is mondott, hogy a sávosan kivetett adó figyelembe veszi a teherviselő képességet, ezért maga az adó igazságos.

Még torzító hatása sincs – erre már a hátsó sorokban szinte felszisszentek. Voltak, akik párhuzamos világot emlegettek, amikor Pankucsi azt magyarázta, hogy az eddigi bevallási adatok szerint az árbevételi sávok, melyek alapján az adó mértéke meg van határozva, jól célzottnak bizonyultak, s igazán komoly terhelést csak azoknak jelent, akik rendelkeznek akkora bevétellel, hogy ezt ki tudják fizetni. Pankucsi nagy előnynek nevezte, hogy a reklámadó nem kijátszható, ezért adóoptimalizációs lehetőségek nincsenek.  

A derültség némi csodálkozásba ment át, amikor a helyettes államtitkár azt kezdte magyarázni, hogy Romániában négyzetméter alapon adóztatják a kültéri reklámokat, Ausztriában is van hasonló, ám a mi adónk leginkább az egyiptomihoz és a pakisztánihoz hasonlít. Többen odasúgták a másiknak, hogy nemcsak a reklámadó koncepciójában hasonlítunk az említett országokhoz, de hogy pontosan miben, azt vélhetően az előadó iránti tiszteletből nem fejtették ki, inkább tovább hallgatták. Így hallhatták azt is, hogy a tárcánál tudnak más típusú adóztatásról is: Dániában például a postaládákba kilószámra bedobott reklámkiadványokat adóztatják.

Pankucsi már befejezte a beszédét, sőt, el is hagyta a pulpitust, amikor Kálmán Olga moderátor rákérdezett: a különböző országok példáinál nem beszélt az adó mértékéről, így nem tudtuk meg, máshol van-e példa arra, hogy az árbevétel húsz, vagy negyven százalékát vonja el az állam. A helyettes államtitkár nem ment vissza a pulpitushoz. – Változó – mondta Kálmán Olgának, majd levonult a színpadról. Kérdésekre volt igény, egy külföldi úr forszírozta is a dolgot, de a konferencia programjában nem szerepelt, hogy erre volna lehetőség, s ehhez a szervezők tartották is magukat. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.