Rejtélyes eltűnések Budapesten

Bár a napokban több forrás is arról beszélt lapunknak, hogy nem csak a Liszt Ferenc repülőtéren vettek le rendszámot uberező sofőr autójáról, a cég magyar központjában hétfőn cáfolták ezt. (A rendőrség pedig nem közölt pontos adatot kérdésünkre.) A taxisok legfőbb ellenlábasának számító társaságnál egy esetről tudnak. A sofőr fel is vette a kapcsolatot a céggel, ahol megtudtuk: elsősorban jogi támogatást nyújtanak neki. Az Uber szerint a hölgy vállalkozói adószámmal rendelkezett, ad számlát és végzi a személyszállító tanfolyamot is.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) az MTI kérdésére azt mondta: bár az Uber Hungary Kft. személyszállítási közvetítői tevékenységet végez diszpécserszolgálattal, erre nincs engedélye, így megsérti az előírásokat. (Múlt csütörtökön Fekete Zoltán, az Uber hazai vezetője éppen azt hangsúlyozta, hogy az Uber nem taxi, mert a többi között nincs diszpécserközpontjuk.) Az NKH arra is felhívta a figyelmet: a sofőr sem ártatlan, ő is áthágja a szabályokat azzal, ha elfogadja a személyszállítási megbízásokat úgy, hogy nincs taxis tevékenységi engedélye a járművére. Ráadásképpen az utas sem menthető fel: ő is vét a szabályok ellen, ha olyan vállalkozás szolgáltatását veszi igénybe, amelynek működése nem felel meg a szabályozásnak.
– Egyelőre nehéz megítélni, hogy a sajtót gyorsan körbefutó rendszámleszerelés híre mennyire vetette vissza az uberező sofőrök kedvét a működéstől – mondták több fuvarszervezőnél is a Népszabadságnak. A rendelések száma ugyan nőtt a hétvégén, ám nem jelentősen. Ráadásul ez az emelkedés korántsem egyértelműen arra vezethető vissza, hogy kevesebb uberes autó lett a fővárosban. A jelenségnek több oka is lehet – például a jó idő.

Közben az Ubernél állítják: az elmúlt hetekben a szokásosnál is gyorsabban nőtt az újonnan regisztrált utasok száma, ami most már a 120 ezret közelíti. Ismét jelezték azt is: folytatják a működést, és a forgalom élénkítése érdekében a hétvégén felajánlották például felhasználóiknak, hogy munkahelyi útjaikat kezdeményezzék egy külön céges „fiókról”. Ennek okairól is szerettünk volna részleteket megtudni, ám az Uber kitérő válaszokat adott. Egy forrásunk szerint ez a megoldás a vállalat „tisztánlátását” segíti. A céges regisztrációból indított autórendelések ugyanis nagy valószínűséggel nem „csapnak át” hatósági ellenőrzésbe. A jelek szerint a társaság valóban szeretné elkerülni, hogy a sofőrök – és az autók rendszámai – fennakadjanak egy próbautazás során.

Új regisztrálók esetében a rendszer most azt az üzenetet küldi, hogy „nincs elérhető autó”, vagyis csak korábban regisztrált utasok tudják használni a hálózatot. Ennek okát firtató kérdésünkre a vállalat úgy ­reagált, hogy a rendszer továbbra is működik, ennél részletesebb választ azonban nem kaptunk. Szerkesztőségünkben azonban egy korábban regisztrált ügyfélnek 5 percen belüli érkezéssel ígért autót az Uber alkalmazása, míg az új felhasználónak egyetlen autót sem kínált fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.