Rehn: szigorú egységben az EU idén túlléphet a válságon

Túljuthat idén a gazdasági válságon az Európai Unió, de ehhez az kell, hogy egységesen, átfogó módon lépjen fel, és minden tagországban megtegyék a szükséges lépéseket a szerkezeti reformok és a pénzügyi konszolidáció terén - hangoztatta Olli Rehn pénzügyi biztos hétfő esti brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportjának találkozóját követő nyilatkozatban a finn biztos úgy fogalmazott, a megreformált gazdasági koordinációnak és a javuló gazdasági növekedésnek köszönhetően az unió kilábalhat a válságból. Megerősítette azt is, hogy a következő hónapokban az unióban "még a tavalyinál is szigorúbb" banki stressz-teszteket hajtanak majd végre, a március végi EU-csúcstalálkozóra pedig reményei szerint létrejön a megállapodás az állandó pénzügyi stabilitási mechanizmusról.

A miniszterek ezúttal eszmét cseréltek arról, hogy növelni kell-e az eurózóna stabilitásának biztosítására létrehozott mechanizmus jelenlegi, 750 milliárd eurónyi hitelgaranciáig elmenni képes keretét vagy sem, de megállapodásra nem jutottak a témában.

Jean-Claude Juncker, a csoport elnöke mindazonáltal hangoztatta, az euró mint olyan stabilitása nem jelent problémát, a nehézséget az okozza, hogy az övezet több tagországában válságjelenségek mutatkoznak. Leszögezte azt is, hogy az eurózóna hitelessége "már nem kérdés a pénzügyi piacokon".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.