Forintpiac: a kormányfő "nem szokványos" dolgot kért

Egyelőre nyugodt a bankközi piac, s már ez is öröm. Az már aligha, hogy a forint/euró piacán a kereskedés nagyon gyenge 306-308 közötti sávban zajlik. Késő délelőtt ma a miniszterelnök mondta el, hogy "nem szokványos" piaci beavatkozást kért a forint védelmében a jegybank elnökével és a pénzügyminiszterrel kedden folytatott megbeszélésein.

Egyelőre nyugodt a banközi devizapiac, s a hét első két napjának fejleményei után bizony már ennek is örülni kell. Mindössze ennyi, ami jobb kedvre derítheti a piaci szereplőket, s különösen a devizahitel tulajdonosokat, mert a forint euróval szembeni árfolyama nagyon gyenge szinten áll. A kereskedés a jellemzően a tagnapi szinteken, azaz 306-308 közötti sávban zajlik. A helyzet most hasonló a lengyel zloty és a cseh korona esetében is.Gyurcsány Ferenc "nem szokványos" piaci beavatkozást kért a forint védelmében a jegybank elnökével és a pénzügyminiszterrel kedden folytatott megbeszélésein.

A délelőtti "piaci csendet" azonban megtörte a miniszterelnöknek egy nyilatkozata. Gyurcsány Ferenc "nem szokványos" piaci beavatkozást kért a forint védelmében a jegybank elnökével és a pénzügyminiszterrel kedden folytatott megbeszélésein. A miniszterelnök szerdán külföldi újságíróknak elmondta: a keddi tárgyaláson arra kérte a bankelnököt és a minisztert, vizsgálják meg, léteznek-e olyan nem szokványos piaci módszerek, amelyekkel meg lehet védeni a forintot. Gyurcsány nem részletezte, mit ért nem szokványos módszereken.

Németh Dávid, a ING Bank elemzője szerint meglehetősen bizonytalan a miniszterelnök nyilatkozatának jelentése, mert éppen konkrétumokról nem beszélt, hogy pontosan mit is ért a "nem szokványok" beavatkozás alatt.

A lengyelek ennél sokkal egyértelműbbek voltak: kijelentették, hogy interveniálni fognak a zloty árfolyamának erősítése érdekében. Jelen állás szerint a miniszterelnök által mondottak a csökkenő kamattrend megváltoztatását, vagy a lengyelekhez hasonlóan intervenciót jelenthet. Szó lehet még kamatemelésről is, ám megfigyelők szerint ez nagyon veszélyessé terep lehet. Jóideje ugyanis a jegybank egy kamatcsökkentési pályára rendezkedett be, ha most ezzel a trenddel hirtelen és váratlanul szembe megy, akkor a nemzetközi pénzpiacon sokat veszíthet hitelességéből, ami viszont a későbbiekben üthet vissza.

Minden esetre Németh Dávid úgy vélte: lehetséges intervenciót szeretne sugalni a feleknek. Ezzel viszont az a baj, hogy ezt akkor lehet igazán eredményesen végrehajtani, ha a piac már elbizonytalanodott, s akkor viszonylag kevés forrással az ellenkező irányba lehet kökni a kurzust. Ez mostani pedig még nem tűnik annak a helyzetnek – vélik megfigyelők. Ha nem ekkor hajtják végre a beavatkozást félő, hogy nem hoz tartós eredményt. Németh Dávid úgy fogalmazott, hogy egyelőre nem vár nagy változást a miniszterelnök által elmondottaktól. 

S valóban, miután a hírek szárnyra kaptak, a forintpiac nem remegett bele az elmondottakba, a forint/euró jegyzés továbbra is a kora délelőtt megszokott 306 körüli tartományban mozog.

Sokakat egyébként igazán az kedvetleníthet el, hogy a bankok a szerződések egy részénél a hónap közepi dátumot, azaz jelen esetben február 15-ét jelölte meg fordulónapnak - vagyis az akkor érvényben lévő árfolyam alapján számolják a következő hónapra esedékes törlesztőrészletet. Most azonban ez vasárnapra esett, így hétfő lehet a bázisnap. Ekkor viszont igancsak magas árfolyamok repkedtek az euró és a svájci frank piacán is.    Ferenc "nem szokványos" piaci beavatkozást kért a forint védelmében a jegybank elnökével és a pénzügyminiszterrel kedden folytatott megbeszélésein.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.