Reformpolitikát vár a kormánytól a Világbank

A Világbank ugyanazt tanácsolja az új magyar kormánynak, mint az előzőnek: hajtsa végre a régóta esedékes reformokat - hangzott el a washingtoni székhelyű intézmény sajtótájékoztatóján. A nyugdíj, a szociális politika reformját, s a pénzügyi rendszer stabilizációját sürgetik.

"Az új magyar kormánynak nagyjából ugyanazt tanácsolnánk, amit az előzőnek; a válság egyben lehetőség a régóta régóta esedékes  reformok végrehajtására" - mondta Sigeo  Kacu világbanki alelnök.Hangsúlyozta, hogy a Világbank szorosan együttműködik a magyar kormánnyal a régóta rendezésre váró kérdések megoldásában, egyebek  mellett a szociális politika, a nyugdíjreform terén.

Az európai és közép-ázsiai régióért felelős alelnök hozzátette: Magyarországon természetesen tovább kell dolgozni a pénzügyi  rendszer erősítésén is. Azt mondta, a közép-kelet-európai régió  bankjainak bármilyen valódi válsága bumerángként ütne vissza a  nyugat-európai anyabankokra, súlyos helyzetet idézve elő azok  országaiban.

"Ezt tudatosítottuk, ezért is van nagyobb készség a cselekvésre,  a Világbank szorosan együttműködik az európai pénzintézetekkel" -  mondta. Fontos céljuk közé tartozik a bankhálózatok likviditásának  biztosítása, hogy ne vonuljanak ki a közép-kelet-európai  országokból. A régió kormányaival ezzel párhuzamosan együttműködnek  többek között a banki reformok és a körültekintő felügyelet  erősítésében.

A szakértő a globális válság kelet-európai hatásait jellemezve  rámutatott: a pénzügyi válság most kezd átterjedni a valódi  gazdaságba, és az utóbbi válsága növekvő munkanélküliségben  jelentkezik, a kormányoknak figyelmet kell fordítaniuk a krízis  társadalmi hatásaira.

Indermit Gill, a Világbank vezető közgazdásza rámutatott: a  globalizációnak ugyanazok az erői, amelyek 1990 óta Kelet-Európa és  Közép-Ázsia jelentős fejlődéséhez vezettek, most feltárták a térség  országainak sebezhetőségét, a világ többi részétől való függőségüket.

Kifejtette, hogy a feltörekvő gazdaságoknak kicsi mozgásterük  van, vagy egyáltalán nincs nagy pénzügyi ösztönző programokhoz.  Ezért az a legjobb, ha fenntartják külső piaci kapcsolataikat, főleg  azokkal az országokkal, amelyek végre tudnak hajtani ilyen élénkítő  programokat. A szóban forgó régió legtöbb országának nincs  választása: egyet tehet, azonnal kezeli a pénzügyi stabilitási  gondokat.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet: ezeknek a gazdaságoknak arra  elegendő forrásuk és lehetőségük van - bár kevés alternatíva közül  választhatnak -, hogy kezeljék a válság következményeit, a  szegénységet és a munkanélküliséget. A legszegényebb országok  számára ez azt jelenti, hogy fenn kell tartaniuk a munkaerőpiaci  kapcsolatokat a külfölddel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.