Rászáll a NAV a vendéglátósokra

Átfogó ellenőrzést indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a budapesti vendéglátósok körében, a fellépés célja, hogy véget vessen a vásárlókat megtévesztő visszaéléseknek, és rákényszerítse a vendéglátóhelyeket, hogy bevételeikről szabályos bizonylatot adjanak – tájékoztatta a NAV hétfőn az MTI-t.

A NAV megelégelve a vendéglátósok "kirívóan alacsony adózási fegyelmét", más régiók revizorait is mozgósító napi 24 órás ellenőrzésbe kezd frekventált budapesti helyszíneken - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely szerint a mulasztók szigorú büntetésre számíthatnak.

Mint írták, a NAV fedett próbavásárlásainak tapasztalatai szerint a főváros turisták által látogatott belső kerületeiben kirívó mértéket öltött az egyébként magas árakkal működő vendéglátóhelyek bevételeltitkolása. Míg általában az ellenőrzések egyharmadában, ebben a szektorban ennek kétszeresében derül ki valamilyen szabálytalanság.

A vendégeket jellemzően "nyugtának látszó blokkal" tévesztik meg, azt a látszatot keltve, hogy szabályos bizonylatot adtak. Volt rá példa, hogy amikor az egyik vásárlónak ez feltűnt, a pincér szabályos pénztárgépi nyugtát csak többszöri, határozott kérésre volt hajlandó adni.

Olyan is előfordul, hogy csak az alkoholos termékek eladását bizonylatolják, a többi fogyasztást már nem. Ezekben az esetekben a kasszákba be nem ütött bevétel adózatlanul vándorol a vállalkozó zsebébe - olvasható a közleményben.

Az online pénztárgépektől érkező adatok alapján jogkövetőnek ítélt vendéglátóhelyeket a NAV "nem kívánja zaklatni".

Az adóhatóság az emelt ellenőrzési szintet mindaddig fenntartja, amíg az érintetteknél a nyugta- és számlaadási fegyelemben javulást nem tapasztal.

A törvénysértésen ért vendéglátósok szigorú büntetésre - az egymillió forintos felső határhoz közeli összegű bírságra, ismételt mulasztás esetén üzletbezárásra - számíthatnak, további következményként pedig utólagos adóellenőrzéssel szembesülnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.