Rák ellen plecsniz a posta

Egy héten keresztül, a február 4-i Rákellenes Világnapra és a betegség elleni küzdelem fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Posta az ország 750 nagypostáján. Aki a „Mellrák: Adunk a gyógyulásra!" elnevezésű bélyeggel küldi levelét, ötven forinttal támogatja az Országos Onkológiai Intézet kutatásait.

A Magyar Posta 2005-ben csatlakozott a mellrák elleni küzdelemhez. A társaság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint immár hat éve, hogy nemzetközi mintára - „Mellrák: Adunk a gyógyulásra" elnevezéssel feláras bélyeget hoztak forgalomba. Az ötlet a kisgyermekkora óta az Amerikai Egyesült Államokban élő Bodai Balázs mellsebészé.

A kaliforniai Sacramento Mellsebészeti Centrumának professzora gyógyító-kutató munkája során maga is megtapasztalta betegei körében, hogy a gyógyulás a korai felismerés függvénye. Kezdeményezése az volt, hogy a megelőző-felvilágosító munka részeként, leveleken és más postai küldeményeken is a mellrák elleni küzdelem fontosságát lehetne „megüzenni" az embereknek.

A gondolatot tett követte. Az Egyesült Államokban 1998 óta forgalmi bélyeg viszi a hírt az embereknek: a mellrák önvizsgálattal és szűrésekkel időben felismerhető és gyógyítható.

A Magyar Posta bélyege a mellrák elleni harc támogatására

A magyar postabélyeg érdekessége, hogy az Amerikai Posta által kibocsátott bélyeg grafikájával megegyező, illetve az alapján készült. A bélyegen a vadászat és harc istennője szerepel, ezzel is jelképezve a betegség elleni küzdelmet.

Az eltelt idő alatt mintegy 132 ezer bélyeg értékesítésével a Magyar Posta több, mint 6,5 millió forintot gyűjtött össze a lakosság segítségével az Országos Onkológiai Intézet rákellenes kutatásaira. A bélyeg a belföldi közönséges levelek bérmentesítésére alkalmas, az ország 750 nagypostáján lehet - várhatóan - 2011. december 31-ig megvásárolni.

A közlemény szerint a mellrák elleni küzdelem világszerte a figyelem középpontjába került. A halálos kór, tragédiákat hagyva maga után mindenütt szedi áldozatait. A mellrák azonban kellő összefogással, és a fenyegető betegség lehetőségével való tudatos szembenézéssel legyőzhető. A tudomány, a diagnosztikai eszközök és a terápiás lehetőségek állandó fejlődése mellett a folyamatos és tudatos önvizsgálat, az egészséges életmód kialakítása, valamint a 45. életév felett a szűréseken való rendszeres részvétel - a mellrák elleni küzdelem hatékony eszközei.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.