Raiffeisen: kedvezőek a kormány bejelentett intézkedései

A kormányfő által kedden bejelentett intézkedések összességében jó irányba mutatnak, a hazai vállalkozások versenyképességét erősítik, s az intézkedések hatására várhatóan tartható lesz az ez évre tervezett államháztartási hiány - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője Orbán Viktor parlamenti beszédét követően.

Az elemző szerint a bejelentett intézkedések az adórendszer átláthatóságát szolgálják és csökkentik az adóelkerülést. Kiemelte: korábban részben az ígéreteivel, részben a politikusi nyilatkozatokkal a Fidesz-kormány nehéz helyzetbe lavírozta magát, ezek a tervezett intézkedések azonban összességében jónak mondhatóak, mert jelentősen emelik az adórendszer átláthatóságát. Az egykulcsos adórendszerre való áttérés a személyi jövedelemadó-rendszerben is kedvezően hat majd a transzparencia növelésére, s ez egyúttal a szuperbruttósítás korábbi gyakorlatától való elköszönést is jelenti.

Török Zoltán a családi adóztatás kétéves bevezetését, illetve az adójóváírás időközbeni kivezetését is jónak nevezte, hiszen az adójóváírás kivezetése átláthatóbbá teszi a rendszert, csökkenti a kivételeket, miközben a családi adózás révén bizonyos terheket mégiscsak mérsékelni fog a tervezett új adószisztéma. Hozzátette, természetesen sok függ az adórendszer részleteinek kidolgozásától.

A 16 százalékos szja-kulcs a vállalkozók számára azt is eredményezi, hogy nem lesz szükség trükkök alkalmazására. A korábbi adóztatás ugyanis rákényszerített egyes vállalkozói csoportokat bizonyos adóelkerülésre.

A vezető elemző a magyar kis- és középvállalkozások számára egyértelműen pozitívumnak nevezte a társasági adó 10 százalékos kedvezményes adókulcsa határának felemelését 50 millió forintról 500 millió forintra. Eddig ugyanis a magyar gazdaságban az érvényesült, hogy a multinacionális cégek könnyebben tudták elviselni az adóterheket, míg a kis- és középvállalkozások számos esetben adóelkerüléssel éltek, mivel a kedvezményes 10 százalékos kulcsot csak 50 millió forintos nyereséghatárig lehetett érvényesíteni. Az 500 millió forintra történő emelés egyértelműen az adóelkerülés ellen hat, egyúttal emeli a magyar kis cégek versenyképességét is.

A pénzintézeti szektor nagyarányú megadóztatását célzó intézkedésre Török Zoltán úgy reagált: "ez nem ördögtől való gondolat", sőt világtrendnek nevezhető a pénzintézeti szektor jelentősebb megadóztatása, extraadóval való sújtása. Az elemző rámutatott: egyelőre nem tudni, hogy ennek a magasabb adóztatásnak mi lesz az alapja, mert konkrét megítélése sokban függ a majd elfogadandó tényleges adószabálytól.

A közszféra bértömeg-gazdálkodását célzó intézkedéssel kapcsolatban megjegyezte: ez fontos lépés, ez sem "magyar találmány", hisz Európa kormányai Írországtól Romániáig élnek azzal a lehetőséggel, hogy bizonyos jövedelembefagyasztásokat, csökkentéseket hajtanak végre a közszférában a válságra való tekintettel.

Kifejtette: összességében tehát elmondható, hogy a tervezett intézkedések révén idén biztonsággal tartható lesz a tervezett GDP-arányos államháztartási hiány, sőt ez előrevetíti, hogy jövőre is a tervek szerint alakulhat a deficit. Emellett a magyar gazdaság versenyképessége egyértelműen javul, ami hozzájárulhat, hogy beinduljon a jelentősebb gazdasági növekedés az országban - emelte ki Török Zoltán.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.