Ráhajt a NAV a plusz 40 milliárdra

A NAV szerint teljesíthető az idénre várt 40 milliárdos extra adóbeszedés, s szerintük az Uniós áfadöntés nyomán visszafizetendő 250 milliárdból is visszakerül valamennyi a büdzsébe.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) várakozásai szerint beszedhető az idén elvárt plusz 40 milliárdos adóbevétel, s várható az is, hogy a mintegy 250 milliárdra becsült, az európai döntés alapján visszafizetendő általános forgalmi adó egy része szintén visszakerül a költségvetésbe - közölte az adóhatóság elnökhelyettese Pécsett, a Magyar Közgazdasági Társaság 49. vándorgyűlésén.

Varga Árpád az ellenőrzési szekcióban tartott előadása keretében beszélt arról, hogy a végrehajtások révén beszedhető a 40 milliárdos plusz bevétel. Utalt rá, hogy "a meg nem fizetettségi szabály" eltörlésével a közgazdászok számítása szerint mintegy 250 milliárd forintot kell kiutalnia az adóhivatalnak, de ez valószínűleg kisebb összeg lesz, mert egy része visszakerül a költségvetésbe. A revizorok kiemelten foglalkoznak majd a visszautalási igények ellenőrzésével.


Az adóhivatal elnökhelyettese elmondta, a NAV szolgáltatói tevékenysége keretében a múlt évben több mint 1,7 millió ügyfélmegkeresésre válaszoltak munkatársai. Hozzátette, hogy az ellenőrzés is segítheti az adózókat, de ebben sokszor nehézségeket okoz, hogy a vállalkozások természetesen a saját érdekeiket védik. Kitért arra is, hogy jelenleg évente mintegy 250 ezer vizsgálatot végez a NAV, de miután a hatóság csupán 3.200 revizorral rendelkezik, ezért szükség van egy olyan kiválasztási rendszerre, ami minél eredményesebb fellépést hoz.

 Elmondta, az adóhivatalban nagyság szerint sorolták be a vállalkozásokat tíz kategóriába, továbbá magas, közepes vagy alacsony kockázatú sorokba, a 2010-es utólagos vizsgálatok alapján pedig bebizonyosodott, hogy valóban a magas kockázatú vállalkozásoknál lett a legjelentősebb a megállapított adókülönbözet. Az idén az első félévben már 150 ezer vizsgálatot végeztek, az ebben az évben megállapított nettó adókülönbözet eléri a 199 milliárd forintot, a zárolások mértéke pedig már tízszerese a tavalyinak. Az adómegállapítások 85 százaléka minden évben az áfára vonatkozik - mondta Varga Árpád.

Hangsúlyozta: tudatosítani kell, hogy ha az adóhivatal nem tudja beszedni a kivetett adót, akkor a magyar költségvetés kiadási oldala "igen nagy bajban lesz", ez pedig nemcsak a vállalkozásokra, de a magánszemélyekre is visszahat. Reményét fejezte ki, hogy előbb-utóbb Magyarországon is kialakul az a kultúra, amely alapján mindenki belátja: közösen adjuk össze azt a pénzt, amit elkölthetünk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.