Putyin keze ismét a gázcsapon

Oroszország csökkenti az Ukrajnán át szállított gáz mennyiségét, ha Kijev nem fizeti ki adósságait, és nem teljesíti Oroszország Európával szembeni gázszállítási kötelezettségeit - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz kormányfő csütörtöki élő tévényilatkozatában. Tavalyi is volt rá példa, hogy az ország a területén keresztül Nyugat-Európába szállított gázból vett le saját céljaira - szögezte le.


Moszkva abból indul ki, hogy nem lesz gond az európai szállításokkal. Erről tavaly megállapodás született Ukrajnával. Ha azonban Kijev nem tartja magát ehhez, Oroszország kénytelen lesz csökkenteni a szállítást, és erről Moszkva hamarosan tájékoztatni szándékozik nyugat-európai partnereit - fogalmazott. Oroszország már csak azért sem adhatja a gázt Ukrajnának az idei áron, mert Kijev jelenleg is az európai tarifa feléért kapja az orosz gázt.


Vlagyimir Putyin további adókönnyítéseket ígért a kőolajipari társaságoknak, amelyek - mint mondta - jelentős veszteségeket szenvednek el az olaj világpiaci árának esése miatt.


Emlékeztetett: hosszabb idő óta most először növekedtek Oroszország tartalékai. A válság miatt az eredetileg 7,5 százalékosra tervezett gazdasági növekedés csak 6,8-6,9 százalék lesz. Elismerte, hogy a válság növelte az inflációt, mivel a likviditás fenntartását szolgáló állami támogatások növelték az árakat. Az első tíz hónapban a reálbér 12,6 százalékkal, az átlagnyugdíj reálértéken 12 százalékkal - az inflációt nem tekintve mintegy 25 százalékkal - nőtt. Az ipari termelés 4,8, és az évek óta rekordokat produkáló mezőgazdaság pedig 8,8 százalékkal bővült. A kormányfő problémának nevezte az infláció növekedését, amely az első 11 hónapban 12,5 százalék volt, s év végéig várhatóan eléri a 13 százalékot.

Az éves eredményeket a válság ellenére jónak mondta. Hangsúlyozta: a kormány nem dolgozza át korábbi gazdasági terveit. Hozzátette: minden esély megvan arra, hogy a lehető legcsekélyebb mértékben szenvedjék meg a válságot.
A szociális téren hozott döntéseket kivétel nélkül teljesíteni fogják - ígérte.

 

Élő válaszok a nép "szerkesztett" kérdéseire

Putyin még elnökként vezette be, hogy évente egyszer élő adásban válaszol a nép kérdéseire. A Beszélgetés Vlagyimir Putyinnal című műsort az állami tévéállomások és több rádió is közvetítette, de interneten is fogható volt. A kérdéseket ingyenes telefonszámon, interneten, valamint a dumában több mint kétharmados többséggel bíró, Putyin által vezetett Egységes Oroszország párt közkapcsolati irodáiban lehetett feltenni. A műsort sok bírálat éri, mert a kérdéseket előre gondosan rostálják és szerkesztik. Putyinnak soha nem kellett kellemetlen felvetésekre válaszolnia, viszont sok telefonálótól hallhatott dicsérő szavakat. A Kreml a bírálatokat visszautasítja.

Nyomásmérő  Bojárka ukrán falu mellett húzódó legnagyobb gázvezetéken
Nyomásmérő Bojárka ukrán falu mellett húzódó legnagyobb gázvezetéken
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.