Púphoz újabb mankó devizahiteleseknek

Előhúzta a "devizahitelesek megsegítése" kártyát Rogán Antal. Az elmúlt napok kormányzati baklövéseit kompenzálandó, még erre az évre újabb segítséget helyezett kilátásba a rászorulóknak.

A devizahitelesek továbbra is számíthatnak a Fidesz–KDNP-frakciószövetségre – hangoztatta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken a Vg.hu beszámolója szerint, a kormánypártok közös frakcióülését követő sajtótájékoztatón Sárváron.

Az elmúlt két évben több mint 250 ezer magyar család tudott élni a végtörlesztés  és az árfolyamrögzítés lehetőségével, ezt pedig egyértelműen sikernek értékeli a frakció – mondta.

Ismertetése szerint 70-80 ezer között van azoknak a száma, akik eddig éltek az árfolyamrögzítés lehetőségével, számukat jelentősen növelni kell, akár az eddiginek a háromszorosára, négyszeresére is. Ennek érdekében a kormányzatnak el kell érnie az érintett magyar családokat, és ösztönözni kell őket arra, hogy éljenek az árfolyamrögzítés lehetőségével, ami egyfajta biztosítás a devizakockázattal terhelt időben – mondta.

Az év végéig összegzik a tapasztalatokat, és megvizsgálják azt is, milyen egyéb eszközökkel lehet a kimaradókon is segíteni – tette hozzá Rogán Antal.

A Nemzeti Eszközkezelő eddigi tevékenységével, munkájának gyorsaságával viszont elégedetlenek, azt fel kell gyorsítani – jegyezte meg. Jövő év januárjában a kormánypárti frakciók részletes beszámolót várnak a kormánytól az eredményekről – mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.