Az 55 éves Paul Krugman személyében ezúttal nem a szakmai berkeken kívül jórészt ismeretlen szobatudós veheti át a svéd jegybank, a Riksbank elismerését és a vele járó tízmillió koronát (262 millió Ft). A pénzügyi válság közepette a Princeton Egyetem professzorát naponta láthatja tévékommentátorként is a művelt vagy egyszerűen csak információra éhes amerikai közönség, olvashatja nevét a The New York Times szemleírójaként.

A Stockholmban kiadott közlemény szerint Krugman integrálta a nemzetközi kereskedelemre és a gazdaság földrajzi összefüggéseire vonatkozó kutatási területeket, elméletet dolgozott ki a városiasodás mozgatórugóira. Nemzetközi Gazdaságtan című munkájában vázolja az új kereskedelmi elméletét is: a vállalatok, államok méretgazdasági tényezők miatt kereskednek egymással, gyártanak bizonyos árucikkeket. A gazdaság térbeliségének modellezése, mint téma a 90-es évektől, a globális folyamatok feltérképezése nyomán vált egyre népszerűbbé, divatossá az egyetemi világban. Krugman a teret egyenesen a közgazdaságtan utolsó feltáratlan határvidékének nevezi.

Paul Krugman

Mostani elismerése annyiban nem meglepetés, hogy a Massachusetts Institute of Technologyn doktorált Krugmant eddig is az ötven legbefolyásosabb közgazdász közé sorolták a világon. 1991-ben már megkapta a közgazdasági Nobel ifjúsági változatát, a negyven éven aluli kiemelkedő tudósoknak járó John Bates Clark-érmet. Napi kérdésekben sem rejti véka alá a véleményét: csak át kell mennie a Princeton lenyűgöző campusán a kamerák elé állított egyetemi molinó elé, és a Bloomberg tévécsatornára kapcsolt bankárok, befektetők, döntéshozók élőben láthatják, mit gondol - róluk. Ez persze sokszor a politikai állásfoglalást sem nélkülözheti - Krugman liberális, George W. Bush elnökségének kemény bírálója -, de előnyére tudja ezt fordítani. A Washington Monthly Amerika legjelentősebb publicistájának nevezi, a NYT hasábjain immár kilencedik éve kéthetente jelentkezik rovata. Egy liberális lelkiismerete című munkájában a professzor a világ szegényei és gazdagjai közötti szakadéknak az elmúlt évtizedekben bekövetkezett szélesedését nem annyira a szokásos módon, a kereskedelem és a technika átalakulásával, hanem elhibázott gazdaságpolitikai lépésekkel magyarázza. Krugman kritizálta a 90-es években az ázsiai rögzített árfolyam-politikát, a tíz évvel ezelőtti orosz pénzügyi válság idején pedig a kockázati alapok, jelesül a rövidesen bebukott LTCM ugyancsak a rögzített árfolyamokra épített üzleti stratégiáját is. Nemrég a Lehman Brothers elsüllyedését tétlenül szemlélő és a bajt ezzel csak tetéző Bush-kormányt marasztalta el. Állítólag a publicisztikában nem éppen hátrányos éles nyelve, könnyed, kevéssé diplomatikus stílusa kímélte meg tőle, hogy Bill Clinton tanácsadója legyen a Fehér Házban. Mint maga mondja, temperamentuma teszi alkalmatlanná a politikára.