Problémás adókedvezmények

2005 és 2010 között nem voltak átláthatóak és megfelelően ellenőrzöttek az adókedvezményként nyújtott támogatások – hívta fel a figyelmet mai sajtótájékoztatóján az Állami Számvevőszék korábban Fidesz-képviselőként tevékenykedő elnöke.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint a 2006–2010 közötti időszak adatai alapján az adókedvezményként nyújtott támogatások felhasználása nem volt átlátható, és nem volt megfelelően ellenőrzött.

Domokos László ezt a számvevőszék szerdai budapesti tájékoztatóján mondta. Közölte: az ellenőrzés – amely mintegy ezermilliárd forintot érintett – feltárta, hogy az adókedvezmények felhasználásának szabályozása hiányos volt, és a nyilvántartásban is gondok mutatkoztak.

Domokos László elmondta: a szabályozás lehetővé tette, hogy a beruházásokhoz kapcsolódóan előírt foglalkoztatási feltételek teljesítésére a külföldi telephelyeken alkalmazott dolgozókat is beszámíthassák.

Ezzel a szabályozás a Magyarországon kívüli munkahelyteremtést is támogatta – mutatott rá az ÁSZ elnöke.
Arra is felhívta a figyelmet: fennáll a kockázata annak, hogy 2013-ra közel sem fog teljesülni a 2005-ben elfogadott Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióban célként meghatározott 28 százalékos beruházási ráta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.