Problémák lehettek a déli határon


A menekülthullám befolyásolhatta az állami mobilszolgáltató terjeszkedését, elképzelhető, hogy még az idén kiépül a hálózata – írta tegnap a Világgazdaság. A 450 MHz-es frekvenciát megszerző, állami MVM Net hálózatépítését befolyásolta a menekülthullám, a publikus hálózatok leterheltsége miatt­ ugyanis a cégnek a déli határszakaszra kellett koncentrálnia a fejlesztését – értesült a lap. Ilyen problémákról korábban a cég nem beszélt. Mindenesetre, ez a hálózati szakasz ugyanis jó minőségben működött a kritikus időszakban is. A lap szerint amennyiben nem lesz nagy hideg a következő egy-két hónapban, még akár időre ki is épülhet a teljes hálózat.

A hálózatról lapunk is írt, miután az állami cég a 12,8 milliárd forintos hálózat építésére közbeszerzés nélkül választott szállítót, álláspontja szerint azért, mert erre nem is kötelezi a közbeszerzési törvény. Lapunk korábban úgy értesült, hogy a déli határszakaszon a menekültkrízis közben valójában egy teszthálózat működött, amelyet az Alcatel Lucent épített, a tenderen való indulás részeként. Miután nem ők nyertek, csaknem húsz bázisállomást leszereltek a térségben. Információnkat az érintett cégek nem cáfolták. A déli határszakaszon az építkezés gyorsítását valószínű, hogy pont ez a lépés indokolta.

Az MVM Net tenderét az Antenna Hungária nyerte. A megrendelő állami cég igazgatósági elnöke és a nyertes, szintén állami Antenna Hungária távközlési üzletágvezetője ugyanaz a személy, Lázár János – írta korábban a Népszabadság. Az igazgató nem azonos a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.