Prémium abroncsokra hajtanak

Miközben Európában csökkent, Magyarországon növekedésnek indult a személy- és kisteherautó-gumiabroncsok piaca.

 

 

Tavaly 2,1 millió új abroncs kelt el itthon, ami 6,1 százalékkal több az előző évi mennyiségnél. Európában ezzel ellentétes folyamtok figyelhetőek meg: a piac tavaly 1,4 százalékkal zsugorodott, és összesen 198 millió abroncsot vásároltak az autósok. A prémium márkák aránya ugyanakkor 56,9 százalékról 58 százalékra nőtt, a közepes kategóriába tartozó gumiabroncsok eladása pedig hozzávetőlegesen stagnált, míg az alacsonyé csökkent.

„A teljes végfelhasználói igény Magyarországon jelentősen meghaladhatja a kétmilliós szintet, mert ez nem tartalmazza a kereskedőknél korábban „bent ragadt”, majd tavasszal értékesített, illetve a direkt és a használt importból származó mennyiséget” – hívta fel a figyelmet Rábai Dániel, a Continental Hungaria ügyvezető igazgatója az először megrendezett szakmai konferencián. A magyar személyautó gumiabroncs piac így 2,5 milliós darabszám körül alakult az elmúlt évben. Az értékesített abroncsok közül a prémium termékek aránya a legnagyobb, de alig maradnak el ezektől a legolcsóbb kategóriába tartozó gumiabroncsok.A Continental, valamint a cégcsoporthoz tarozó egyéb márkák (Uniroyal, Semperit, Barum, Matador, Gislaved, General Tire, Viking, Sportiva) 2013-ban tovább erősítették jelenlétüket a magyar személyabroncs piacon.

A tavalyi évben a Continental cégcsoport gumiabroncs, valamint autóipari alkatrészgyártó üzletágai is kiemelkedő eredményt értek el. A német konszern tavaly 33,3 milliárd eurós értékesítési árbevételre tett szert, míg 2012-ben 32,7 milliárd eurós forgalmat bonyolított le. A konszern adó- és kamatfizetés előtti (EBIT) eredménye tavaly 3,7 milliárd euró lett, a tervezettnél lényegesen jobb, 11,2 százalékos bruttó eredménykulcs mellett. A Continental-csoport a globális gépjárműgyártás idei évre várható növekedésére hivatkozva 35 milliárd eurós értékesítési árbevételre számít 2014-ben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.