PPO-károsultakat vár a FEOSZ

A ppo.hu-ügy károsultjainak jelentkezését várja a közös fellépés érdekében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. A szervezet szerint az oldalt üzemeltető cég tisztességtelenül járt el, amikor pénzt emelt-e le ügyfelei számlájáról.

A ppo.hu weboldal károsultjainak jelentkezését várja a feosz@feosz.hu címre a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). Közleménye szerint a szervezet kész megtenni a szükséges jogi lépéseket az ügyben, amennyiben a napokban elindult vizsgálatok eredménytelenül zárulnának.

A ppo.hu oldalt üzemeltető cég több tízezer fogyasztó számláját terhelte meg 2490 forinttal. Tette mindezt tisztességtelenül, hiszen korábban ingyenes szolgáltatásra fizettek elő, a társaság pedig 2009 végén megváltoztatta általános szerződési feltételeit anélkül, hogy erről értesítette volna ügyfeleit – fogalmaz közleményében a FEOSZ.

A Polgári Törvénykönyv értelmében az ügyfeleket külön tájékoztatni kell arról az általános szerződési feltételről, amely a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy valamely korábban alkalmazott kikötéstől eltér. Mivel ezen tájékoztatás nem történt meg (a 2490 forintra történő emelés pedig lényeges szerződésmódosítást jelent), a cég jogszabályba ütköző módon változtatta meg szerződési feltételeit és jutott hozzá a fogyasztók pénzéhez.

A FEOSZ örömtelinek tartja, hogy a rendőrség már nyomozást indított az ügyben, és várja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint a Gazdasági Versenyhivatal lépését is a kérdésben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.