Pótjegyesek lehetnek a gyorsvonatok

Pótjegyet kell váltani április derekától a gyorsvonatokra. A terv az, hogy minden távolsági vonatra külön-külön meghatározzák a száz kilométernél hosszabb utazásért fizetendő extra tarifát.

Az Iho.hu úgy tudja: a gyorsvonatok pótdíjasítása véglegesen eldőlt. Mint írják, az intézkedésért a háttérben régóta folyik a harc. És tudni lehet azt is, ki van a frontvonal két oldalán. A bevételek növelését (esetleg a kiadások csökkentését) akaró szaktárca, illetve a közlekedési szakembereket inkább fölmutató segédintézményei először valamennyi távolsági vonaton megtett utat drágították volna. Legyen legalább funkciója, hogy a menetrendkönyvben a vonatok fejlécébe bekerült a személyszállítási szolgáltatások típusára utaló jel. Minden O betűs (országos) járatra kellett volna pótjegy.

De a MÁV-Startnál tiltakoztak az emelés ellen, mert az utasvesztést eredményez majd. Másrészt a gyorsvonatok kiemelése ellentétes a mostanában követett filozófiával. Hazánktól nyugatra és északra inkább az a jellemző, hogy az IC-k is normál árban járnak. Ha a gyorsok (és sebesek) drágítására akarunk példát találni, Románia felé kell keresgélni.

A pótjegy bevezetését április 1-re tervezték, de valószínűbb, hogy csak a hónap közepén jelenik meg a sajátos díjemelés. Az pedig, hogy mennyibe is kerül majd, hivatalosan még nem dőlt el.

A lap arra is emlékeztet, hogy a "lopakodó áremelések" sorozata már korábban megkezdődött. Az első változás az volt, amikor a vasúti IC-k kiegészítő jegyét kilométerfüggővé tették. Amivel párhuzamosan néhány autópályás buszjáratra is bevezették a többletdíjat, tehát gumikeréken már egyértelműen drágulás volt. Ugyanekkor búcsúztunk az öt kilométeres jegytől, vagyis helyette drágább, 10 kilométerre szólót kell váltani.

Februárban ismét hozzányúltak az IC-pótjegyek árához: a nem csúcsidőszakban utazók, illetve a jegyüket előre megváltók kicsit, a másként eljárók sokkal többet fizetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.