Téves címzés sokféle lehet. A Magyar Posta szakértői, ha nem is kapásból, de négy lehetőséget is felsoroltak lapunknak, miért nem tudják határidőre kézbesíteni a magán-nyugdíjpénztárak kiugrott tagjainak, a nekik járó reálhozamot. Ezekben annyi közös: a posta semmiről sem tehet és mossa kezeit. A hibát valaki más, az ügyfél, vagy a kifizetési utalványok kitöltője követte el, amikor elírt valamit.

A posta szerint volt, aki azért nem kapta meg a pénzét, mert a postásnak nem létező utcát és házszámot adtak meg kézbesítési címként. Akadt ahol a cím nem volt pontos, azaz az irányítószám és a településnév nem egyezett – így pedig a kézbesítő honnan is tudná, hová kell becsöngetnie? Máshol a címzett nevét adták meg hibásan. Talán Barta helyett Barthát írtak. Ami ugye nem ugyanaz. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy voltak olyanok, akik nem átallották külföldi lakcímüket beírni. Na, ők hiába is lesik a magyar kézbesítőt!

A szerdától új vezérigazgatóval felálló társaság illetékesei elégedetten dőlhettek hátra, hiszen megmagyarázták miért nem megy, ami láthatólag nem megy. Az pedig külön elégtétel lehetett, hogy sikerült passzust találni arra is: miért nem mondják meg, mekkora is a fennakadás a reálhozamok kifizetése körül?

Lapunk legalábbis hiába próbálta megtudni, hogy az állami nyugdíjrendszerbe visszatérők közül eddig hányan kapták meg magán-nyugdíjpénztári reálhozamukat. A posta saját adatkezelési szabályzata mögé bújt a kérdés elől. Szerintük szabályaik „szigorúak és korrektek”, a cég pedig tartja magát ezekhez. Így azt, hogy hibás címzések világában a posta kézbesítője hányszor találta meg mégis a reálhozam gazdáját, az állami vállalat szerint a nyugdíjpénztárak „jogosultak megadni”. Mint ahogy azt is, a posta hány pénztártagot értesített ki pénze érkezéséről.

Tegyük hozzá: feltéve, hogy a posta minderről a pénztáraknak részletesen beszámol. Az apró ellentmondás azonban a társaság alig egy év működés után napokban leváltott kommunikációs osztályának helyébe lépő új főosztályon látszólag nem tűnt fel egyetlen döntéshozónak sem. Ez lehet a magyarázata, hogy a cégük „szakértői” által megfogalmazott válaszokat egyszerűen továbbították szerkesztőségünkbe. Pedig, ha csak kicsit is komolyan veszik magukat, előbb talán visszakérdezhettek volna.

Nekik is szemet szúrhatott volna például, hogy a szakértő postások hosszan válaszoltak lapunk kérdéseire, sokat mégsem mondtak. Arra például, hogy a reálhozamok kifizetése kapcsán voltak-e reklamációk és ha igen, mire panaszkodtak az ügyfelek, valójában nem is válaszoltak. Az legalábbis, hogy a postás vezetők írásban vállon veregették egymást és kifejtették: cégük megtette az intézkedéseket a többletforgalom kezelésére, nem válasz a kérdésre. De az sem, hogy a nyugdíjpénztárak az utalványok zömét már feladták, a kifizetések pedig „rendben és zökkenőmentesen” zajlanak.

Az egy dolog, hogy a fennakadásmentes munkáról szóló közléseket, ki-ki vérmérséklete szerint vérforralónak, vagy mosolyogni valónak ítéli. Más kérdés azonban, hogy a postán a reálhozamok kifizetésének egyre nyilvánvalóbb nehézségeit próbálják a szőnyeg alá söpörni, és panaszokról, kritikákról, az ügyfelek észrevételeiről nem beszélnek. Holott ilyeneket a postahivatalok „frontvonalon” dolgozó munkatársai, vagy a kézbesítők egyaránt naponta hallanak. A tőlük érkező jelzések pedig, ha esetleg tagadnák is, eljutnak a társaság vezérigazgatóságáig. Erre utal, hogy szakértőik leírták: „több esetben előfordult, hogy a postahelyekre téves címzéssel érkeztek a reálhozam jogcímű kifizetési utalványok”.

Akárhogy is, sokan még napokig reménykedve leshetik a postást, hátha hozza a magán-nyugdíjpénztári reálhozamot. Arra azonban, hogy a kézbesítők valójában hány címre nem értek még ki a pénzzel, nincs válasz. A posta szerint ezt a nyugdíjpénztáraknak kellene tudniuk.