Posta: dőlnek a banki levelek

Csaknem 700 ezer devizahiteles levelet már átvettek a címzettek a postásoktól, több mint 400 ezer küldemény feldolgozása és kézbesítése pedig folyamatban van. Több mint 30 ezer esetben a küldeményért nem jelentkeztek, vagy a megadott címen az ügyfél már nem volt elérhető, így azokat visszaküldték a feladóknak

A Magyar Posta közleménye szerint, a kézbesített levelek kétharmadát háznál, a címzés helyén, míg egyharmadát a postákon vették át az ügyfelek. A posta tapasztalata szerint a devizahiteles küldemények sikeres kézbesítési aránya jobb, mint az egyéb értesített küldemények esetében.

A vonatkozó jogszabályok alapján a pénzintézeteknek 2015. április 30-ig kell postára adniuk a fogyasztói kölcsönszerződések elszámolását tartalmazó értesítéseket. Az április 30-án feladott küldeményeket - tekintettel a hosszú hétvégére - május 4-től kézbesítik.

A Magyar Postának - a pénzintézetek előrejelzése szerint - csaknem 2 millió ajánlott-tértivevényes levelet kell kézbesítenie a normál forgalmon felül. Eddig csaknem 1,2 millió ilyen típusú küldemény érkezett be a postához, ami a várható mennyiség körülbelül 70 százaléka.

Annak érdekében, hogy az ügyfelek mielőbb megkaphassák a leveleket, és ne alakuljon ki jelentős torlódás sem a kézbesítésben, sem a postai átvétel során, a Magyar Posta a küldemény-feldolgozás, a kézbesítés és a postai átvétel területén is megerősített kapacitással dolgozik. 2015. április 25-én, szombaton csaknem hetven kézbesítő körzetben szombaton is dolgoztak a kézbesítők. Amennyiben a feladásra rendelkezésre álló utolsó héten a beérkező küldeménymennyiség indokolttá teszi, az Országos Logisztikai Központ levélfeldolgozó központjában és egyes kézbesítő körzeteken ismét lesz szombati munkavégzés, továbbá egyes posták - szintén indokolt esetben - hosszabb nyitva tartással állnak az ügyfelek rendelkezésére - közölték.

A jogszabályi előírások szerint, az ajánlott-tértivevényes levelek 85 százalékának kézbesítését a Magyar Postának a levél felvételét követő harmadik munkanapig, 97 százalékának pedig a feladást követő ötödik munkanapig kell megkísérelnie. Ha a levelet nem sikerül a címzés helyén kézbesíteni, akkor a kézbesítési kísérlet napját követően 10 munkanapig a posta a címhez tartozó illetékes letéti postán tartja a küldeményt. Ha a címzett ezt követően sem jelentkezik a küldeményért, akkor a posta visszaküldi a levelet a feladónak - közölték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.