Sarc a kaminoknak! A légszennyezésért és a zajért is fizetni fognak

Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azoknak az új uniós szabályoknak a bevezetését, amelyeknek köszönhetően a tagállamok a jövőben a nehéz gépjárművektől nemcsak az infrastruktúra igénybevételéért szedhetnek díjat - miként az ma is lehetséges -, hanem az okozott levegő- és zajszennyezés költségeit is megfizettethetik velük.

Az "euromatrica-irányelv" a módosítás nyomán a forgalmi torlódások jobb kezelését is lehetővé teszi: megengedi ugyanis a tagállamoknak, hogy a nehéz tehergépjárművektől szedett díjakat napszak szerint differenciálják. Az új szabályozás harmadik fontos eleme a beszedett díjak elkülönítése, vagyis az a lehetőség, hogy a tagállamok az újfajta bevételeket félretegyék az európai közlekedési infrastruktúra (TEN-T) fejlesztését célzó projektek finanszírozására.

Kilométerenként átlagban 3-4 eurócenttel növekedhetnek a fuvarozók költségei azzal, hogy a jövőben a nehézgépjárművek által okozott zaj- és levegőszennyezésért is fizetni kell.    
Siim Kallas közlekedéspolitikai EU-biztos a szavazás nyomán örömmel állapította meg, hogy lezárult a régóta húzódó vitafolyamat, és lehetővé vált, hogy a nehéz tehergépjárművek kifizessék az általuk okozott környezetszennyezés és a keltett zaj teljes költségeit.

"Az új szabályok az árakon keresztül hatékonyabb logisztikai megoldások, és kevésbé szennyező járművek alkalmazására késztetik a gazdasági szereplőket, miközben általában véve gondoskodnak arról, hogy közlekedési rendszerünk fenntarthatóbbá váljék" - állapította meg az EU-biztos.

Az új rendelkezéseket - a tagállami kormányok várható nyári jóváhagyó aktusa után - két év alatt kell átültetni a nemzeti jogrendszerekbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.