Piszkosul erősödni kezdett az euró

Kora délután az Európai Központi Bank elnöke bejelentette, hogy nem változtatnak a jegybanki alapkamatot, amit viszont utána mondott, na, az "beindította" az európiacot.

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke Jean-Claude Trichet ugyanis arról beszélt, hogy az inflációs veszélyek miatt fokozott éberségre van szükség. Piaci körök ebből nyomban azt a következtetést vonták le, hogy már áprilisban egy kamatemelés következhet.

Éppen ennyi kellett az eurónak, amely piacán a reakciók gyakorlatilag azonnal láthatóak voltak. A bejelentés előtt még 1,385 euró/dolláron álló keresztárfolyam nem sokkal a beszéd után 1,397-es szintig "libbent". Vagyis jelentősen erősödött az közös európai deviza.

A lendület négy óra könyékén azért vesztett az erejéből és a jegyzés 1,394-es szint közelébe süllyedt. A forint euróval szembeni jegyzésén egyelőre lélegzetelállító válozások nem történtek, egy euróért 272,30 forintot kellett adni négy óra után, míg reggel 271,25-41között folyt a kereskedés.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.