Pirosra váltott a világ

A kínai gazdaság lanyhuló növekedése és a Fed kamatemelési bizonytalankodása egyaránt mélyrepülést hozott a tőzsdéken világszerte. Gyakorlatilag nem volt papír, nyersanyag, ami ne zuhant volna. A szakértők nem hirtelen és egyszeri pánikról beszélnek.

A négynapos ünnep után a magyar piacot tegnap csapta meg a pánikhangulat. Míg Európában és már az USA-ban is napok óta tart a kapkodás, és pirosba fordultak az indexek, addig itthon a tőzsde csak tegnap követte le a nemzetközi eseményeket. Ennek hatása cseppet sem meglepő. Szinte minden részvény zuhant, a BUX több mint hat százalékot esett, a kereskedést így 20 778 ponton zárta.

A vezető papírok mind estek, így az OTP nyitás után 6,7, a Mol 6,9 százalékot esett, a nagyobb papírok közül azonban az FHB hasalt a legnagyobbat 9,5 százalékos mínuszával. A kereskedés megnyitása előtt is arra számítottak a szakértők, hogy a budapesti tőzsde követni fogja a nemzetközi trendeket. Az elmúlt öt napban a Nasdaq 14,5 százalékot esett, ennek javát egyébként ma hozta össze az index. Jókorát süllyedt öt nap alatt a Dow Jones és az S & P 500 is, előbbi 5,6, utóbbi 5,4 százalékos mínuszt szenvedett el a pánikhangulat közepette, javát szintén tegnap.

Kínai kisbefektetők
Kínai kisbefektetők
Aly Song / Reuters

Japánban a Nikkei–225 index 4,6 százalékot esett, Dél-Koreában a Kospi 2,5 százalékot, Ausztráliában az S & P/ASX–200 mutató pedig több mint 4 százalékot. Az igazi vérengzés azonban Kínában volt. A sanghaji tőzsde 8,49 százalékkal zuhant, itt utoljára 2007-ben volt ekkora árfolyamveszteség. A hongkongi Hang Seng index 5,17 százalékkal esett. A nyersanyagoknál a technológiai alapanyagok – mint a nikkel, alumínium – zuhantak, de öt százalék felett esett a kőolaj ára is. Az arany sem tudta tartani magát, pedig napközben még pluszban volt, ám leheletnyi mínuszt mutatott már este hatkor.

A kicsit hisztérikus eladási hullám két okra volt visszavezethető. A kínai gazdasági növekedés lassulása miatti félelem és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed közelgő kamatemelésével kapcsolatos bizonytalanság napok óta arra készteti a befektetőket, hogy kiszórják papírjaikat. Elképzelhető egy rövid távú korrekció, azaz kissé emelkedhetnek az árfolyamok, alapvetően azonban „intő jel a gyors esés és a fontos technikai szintek törése” – mondta Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője kiemelte, hogy leginkább a Mol részvényeit érintette az esés, mivel tovább csökkentek az olajárak, a WTI típusú nyersolaj világpiaci ára hordónként 38 dollárra mérséklődött. Ez a teljes olajszektort érzékenyen érintette, és a Molnál is esést okozott annak ellenére, hogy a kitermelésnél viszonylag hangsúlyosabb a finomítói tevékenység – mondta Nagy az MTI-nek.

A tőzsdék esése mellett azt is érdemes feljegyezni a tegnapi napról, hogy a dollár jelentősen gyengült az euróval szemben, utoljára idén januárban állt ezen a szinten, 1,15 körül az euró–dollár-kurzus. Az amerikai deviza még a svájci frankkal szemben is alul maradt, de főként a jent erősítették a befektetők, egyfajta menekülődevizává változtatva a japán devizát. Az euró–forint-kurzus hétfő reggel még 316 forint felett volt, ez estére jelentős mértékű forinterősödés révén 312 forint közelébe erősödött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.