Piramisjáték volt a Magyar Kedvezménykártya

A szervező cég mindössze 227 ezer forint versenybírságot kapott, mivel a Versenyhivatal szerint kicsi volt az árbevétele.

A MKK Magyar Kedvezménykártya Kft. megtévesztette a fogyasztókat az általa működtetett - piramis-elvre épülő - Magyar Kedvezmény Kártya (MKK) rendszer népszerűsítése során nyújtott tájékoztatásaival - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)

A vállalkozás 2012. júliustól 2013. márciusig olyan eladásösztönző rendszert működtetett, amely lényegében piramisjátéknak minősült a GVH szerint.

A vizsgált időszakban hatályos Büntető Törvénykönyv bűntettként határozza meg a piramisjáték szervezését. A GVH hangsúlyozza: ők csak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról rendelkező törvény alapján vizsgálta a tájékoztatásokat.

A GVH eljárásában azt is vizsgálta a tiltott piramis-elvre épülő eladásösztönzésen túl, hogy a vállalkozás az MKK rendszer népszerűsítése során a programhoz való csatlakozással elérhető előnyökkel, kedvezményekkel kapcsolatos tájékoztatásaival megtévesztette-e a fogyasztókat.

A vállalkozás a GVH vizsgálata szerint az „azonnali” kedvezmények ígéretével, az elfogadóhelyek számával, a megszerezhető jövedelem mértékével, továbbá az ellenszolgáltatás nélküliség, a fogyasztói ajánlások számával és a kamatmentesen igénybe vehető vásárlási keret felhasználásával kapcsolatban valótlan információkat adott a fogyasztóknak.

A GVH a fenti jogsértő magatartása miatt 227 ezer forint bírságot szabott ki a vállalkozásra. A bírság meghatározásánál korlátot jelentett a vállalkozás alacsony árbevétele és az a törvényi keret - GVH csak a cég nettó árbevételének a 10 százalékáig birságolhat - mely alapján a GVH a bírságot kiszabhatja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.