Csak szóban kérték a vész SMS-t a mobilcégektől

Információink szerint csak szóban kérték a mobilcégeket, hogy küldjék el a belügy SMS-ét. Pintér Sándor szerint szívesség volt, de azért a miniszter vizsgálódna.

A belügyminiszter kivizsgálná, miért nem küldte el a Telenor a Belügyminisztérium SMS-ét, igaz, maga is elismeri, hogy a másik két cég szívességet tett ezzel. Az is lehet, hogy vizsgálatai saját háza táján találják majd meg a felelőst - már amennyiben van miért felelősséget vállalni. 

Lapunk forrásai szerint a belügyminisztérium kötelekébe tartozó egyik szerv - s nem az, amelyik katasztrófavédelmi helyzetekben a legilletékesebb - munkatársai szóban kérték a mobilcégek illetékeseit, hogy küldjék ki előfizetőiknek a tárca SMS-ét, amelyben azt tanácsolták a 12 órája vagy még több ideje a kocsiban veszteglőknek, hogy maradjanak a járműveikben. Úgy tudjuk, felmerült igényként, hogy ezt a kérést valamelyik illetékes szerv adja írásba, de ez végül nem történt meg. Csak szóbeli kérésre a három mobilcég közül a Magyar Telekom és a Vodafone küldte ki az sms-t, a Telenor nem. 

Az ügyet ismerő forrásaink szerint mindennek lehettek jogi- és műszaki okai is. A jogi ok, hogy a csak szóbeli kérést egy, a Belügyminisztérium nevében kiküldendő üzenetnél kevésnek érezhették az éppen elért illetékesek, akiknek nem volt a kezében világos szabályozás arról, mi ilyenkor a teendő, kinek mire van joga. A műszaki ok pedig az, hogy miközben az áramszünetek miatt több bázisállomás nem működött az országban, és a szakemberek a rendszer talpon tartásával voltak elfoglalva, nem akartak ráönteni több millió üzenetet a hálózatra egyidőben. 

- A segítségre váróknak sokkal hasznosabb, ha használhatják telefonjaikat, mint a Belügyminisztérium által kiküldött sms - fogalmazott egyik iparági forrásunk, hozzátéve: a rendszerek alkalmasak arra, hogy csak az adott vészhelyzeti körzetben tartózkodó előfizetőknek küldjenek SMS-t, a jelek szerint a tárca és a szolgáltatók együttműködésében ennek előkészítése nem történt meg. Különben nem kellett volna minden egyes előfizetőnek kiküldeni az SMS-t. (Így milliók kapták meg az üzenetet, akik nyilvánvalóan nem lehettek semmiféle vészhelyzetben.) Hozzáteszi: az, hogy maga Pintér is szívességként tekint a kiküldött SMS-ekre, felveti a kérdést: van-e előre kidolgozott protokoll ilyen esetekre, hogy miként lehet katasztrófahelyzetben a lakosságot értesíteni a mobilhálózatok segítségével?

A miniszter reményének adott hangot, hogy a szolgáltatók nem fogják kiszámlázni a küldött csaknem 7,5 millió sms üzenetet. E szerint tehát erre sincs vészforgatókönyv, s további kérdés, hogy a költségviselés felmerült-e a szolgáltatókhoz intézett szóbeli kérés előtt, vagy csak azt követően?

Pintér Sándor belügyminiszter egy páncélozott jármű előtt telefonál az M1-es autópályán
Bábolna, 2013. március 15. Pintér Sándor belügyminiszter egy páncélozott jármű előtt telefonál az M1-es autópályán Bábolna mellett 2013. március 15-én. MTI Fotó: Beliczay László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.