Phenjan ismét rakétát lőtt a tengerbe

Újabb rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea. Amerikai és dél-koreai bejelentés szerint egy – feltehetőleg Rodong típusú – közepes hatósugarú ballisztikus rakétát lőttek ki, amely 800 kilométeres út után a Japán-tengerbe zuhant, majd egy újabb felbocsátást is észleltek, de az a rakéta valószínűleg már a levegőben felrobbant.

A fegyverkísérletek egy nappal az után történtek, hogy Barack Obama amerikai elnök újabb büntetőintézkedéseket jelentett be a KNDK ellen, és amikor éppen nagyszabású, hadgyakorlatot tartanak a Koreai-félszigeten. Mintegy 300 ezer dél-koreai és 17 ezer amerikai katona vesz részt a manőverekben, amelyekkel azt modellezik, hogyan lehet semlegesíteni Phenjan tömegpusztító fegyvereit, és miként lehet megelőző csapást mérni Észak-Koreára, ha az támadást indít.

A térségben amúgy is nő a feszültség. Phenjan az év elején újabb nukleáris robbantást, saját állítása szerint hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre, majd bejelentette, hogy egy műholdat állított Föld körüli pályára, ám nyugati elemzések szerint valójában ballisztikus rakétát tesztelt. Március elején az ENSZ Biztonsági Tanácsa szigorította a KNDK elleni szankciókat, szerdán pedig Észak-Koreában 15 éves kényszermunkára ítéltek egy amerikai diákot, akit „súlyos államellenes bűntettel" vádoltak meg, amiért phenjani szállodájából ellopott egy propagandaplakátot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.