Perre megy a Rába egyik kisrészvényese

Bírósághoz fordult egy Rába-részvényes, kérve a társaság részvényeire az MNV Zrt. által tett ajánlat felfüggesztését, véleménye szerint ugyanis a 815 forintos ajánlati árfolyam mintegy 36 százalékkal marad el a törvényi minimumtól.

A Rába egyik kisrészvényese bíróságon támadta meg a Rába Nyrt.-részvényekre az MNV Zrt. által tett nyilvános vételi ajánlatot jóváhagyó felügyeleti határozatot, s kérte annak felfüggesztését − tudta meg a Napi Gazdaság. A társaság kisrészvényese szerint ugyanis az MNV által kínált, részvényenként 815 forintos ajánlati árfolyam jelentősen elmarad a törvény által előírt minimális ajánlati árfolyamtól.

A részvényes keresete szerint a vételár meghatározásánál döntő fontosságú részvényenkénti sajáttőke-érték kiszámításakor hiányosan, a részvényesek számára kedvezőtlen módon vette figyelembe az ajánlattevő a Rába legértékesebb ingatlanjának értékét.

A győri belváros szomszédságában elterülő 40 hektáros terület kétféle értéken szerepel ugyanis a Rába beszámolóiban. Az alacsonyabb érték a telek sok évvel ezelőtti, 338 millió forintos bekerülési ára, a másik az éves jelentés kiegészítő mellékleteként megjelenő vagyonértékelésben szereplő összeg, amely 6 milliárd forintra rúg. 

A részvényes szerint a társaság részvényeire jutó saját tőke összegének kiszámításakor az ingatlan valódi, piaci értékét kell figyelembe venni, márpedig ezzel számolva álláspontja szerint − halasztott adóval korrigálva − 815 helyett legalább 1208 forinton kellett volna megtennie az MNV-nek vételi ajánlatát. Az ajánlatba a részvényes szerint más hiba is csúszott, abban ugyanis a sajáttőke-érték meghatározásakor a Rába sajátrészvény-állományát is beleszámolták, pedig ezt nem szabadott volna figyelembe venni az összes részvény számának meghatározásakor.

A felügyelet egyelőre nem volt hajlandó érdemben foglalkozni a keresetben foglaltak szakmai részével − amely az ingatlan értékelésében megjelenő hatalmas különbségre hívta fel a figyelmet −, a lap információi szerint formai kifogásai vannak a részvényes beadványával kapcsolatban. Az MNV még tavaly november elején tette meg nyilvános ajánlatát a Rába nem tulajdonában lévő szavazati joggal rendelkező részvényeire. A PSZÁF a nyilvános ajánlatot az elmúlt évek gyakorlatához képest rendkívül gyorsan, mindössze néhány nap alatt jóváhagyta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.