Per három betűért

Az első menetet a Suzuki nyerte Luxemburgban a Volkswagen ellen, az Európai Bíróságon, ahol az esztergomi Swift GTi is érintett volt.

A Suzukinak adott igazat a Volkswagennel folyó márkajogi vitában a luxemburgi Európai Bíróság, így a japánok a továbbiakban is nyugodtan használhatják a Swift GTi nevet. Ezzel újabb fordulópontjához érkezett a Suzuki-Volkswagen vita, mely még fagyosabbá tette a jogilag még házastársak viszonyát. A Suzuki 2009 decemberében kötött stratégiai szövetséget és cserélt részvényt: a VW AG 2,5 milliárd dollárnyi értékben jutott 19,9 százaléknyi részvényhez, a Suzuki 1,5 százaléknyi részesedést kapott.

A mézeshetek gyorsan elmúltak, és az első hírek után már csak a szólamok maradtak: többször hangsúlyozták a japánok, hogy a Suzuki nem lesz a német konszern tizenegyedik márkája, de fontos szerepet kap a VW világelsőségének megszerzésében. Az együttműködésben többek között villanyautó- és hibrid technológia megosztása is szerepelt, miközben hangsúlyozták, hogy az európai piacokon továbbra is versenytársak maradnak.

Két év után már perre ment a Suzuki, hogy visszaszerezze részvényeit, mert ahogy az akkor nyolcvanegy éves konszernelnök, Osamu Suzuki a Nikkei gazdasági lap online kiadása által idézett blogbejegyzésben írta: „A két vállalat hatalmas méretbeli különbségéből a Volkswagen arra a téves következtetésre jutott, hogy megszerezte az ellenőrzést a Suzuki felett. Ráadásul a Suzuki semmit sem talált a Volkswagen technológiái között, amit azonnal hasznosíthatott volna, így nincs jövője a kapcsolatnak. Ezzel egyidőben a Suzuki a Fiattól és nem a Volkswagentől vásárolt dízelmotorokat az esztergomi autókhoz, amit a németek nehezményeztek.

Közben a VW is pert indított a Suzuki ellen, hogy ne használhassa az Esztergomban gyártott Swifteken a GTi jelzést, amit egyébként a Peugeot már a 205-ös modelljén is alkalmazott, és a Golf sportos GTI modelljének jellegzetessége. Az Európai Bíróság szerdai döntése szerint a Suzuki továbbra is használhatja a GTi jelzést a Swifteken, a luxemburgi bíróság ezzel jóváhagyta az EU belsőpiaci harmonizációs hivatalának korábbi határozatát. A megfogalmazás szerint a Swift típusnév és a GTi betűkombináció együttes használata nem téveszti meg a vásárlókat.

A részvénycseréért folytatott per azonban még hátra van, annak pedig három betűnél jóval nagyobb a tétje.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.