Pénzügyi mankót kap a Panasonic

Hatszázmilliárd jenes hitelkeretet biztosít a Panasonic számára a cég négy legnagyobb hitelezője a pénzügyi gondokkal küzdő vállalat finanszírozásának biztosítása érdekében – írta a Nihon Keidzai Simbun japán üzleti lap kedden.

A Panasonic azért döntött a bankkölcsönök mellett, mert az eurózónában uralkodó bizonytalanság és a világgazdasági kereslet gyengülése miatt kötvények és értékpapírok kibocsátása nehezebb és költségesebb lenne – közölte a vállalat szóvivője.

A cég készpénzállománya júniusban 554,7 milliárd jen volt, miután az előző üzleti évet, amely Japánban március 31-ig tartott, 772 milliárd jenes rekordveszteséggel zárta. 2010 szeptemberében még közel 2 ezer milliárd jen volt a Panasonic kasszájában.

Költségcsökkentő programjának köszönhetően az idei első negyedévben nyereséget jelentett a Panasonic, de a világgazdasági környezet, valamint a japán termékek iránti kínai keresletnek a két ország közti politikai feszültségek miatti csökkenése miatt továbbra sem jók kilátásai.

A keret a Sumitomo csoport két bankjának összesen 350 milliárd jenes, illetve a Bank of Tokyo-Mitsubishi UFJ 200 milliárdos és a Resona 50 milliárdos kötelezettségvállalása mellett állt össze.

Nemrég a Panasonic egyik riválisa, a Sharp jutott 360 milliárdos hitelkerethez. A közelmúltban egyre több romló hitelbesorolású japán cég folyamodott hasonló módszerhez finanszírozása biztosítása végett, mivel így jobb feltételek mellett jutnak pénzhez, mint kötvény- vagy értékpapír-kibocsátással.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.