Pénztárgépek: Nem módosít a kormány a határidőn

A tárca nem dolgozik az online kapcsolatra képes pénztárgépekre adott állami támogatás határidejének megváltoztatásán - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken.

Április 30-a ugyanis az a határidő, ameddig üzembe kell helyezni a gépeket ahhoz, hogy az 50 ezer forintos állami támogatást igénybe lehessen venni. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azonban az MTI-nek elmondta, hogy továbbra is sok olyan kereskedő van, aki jogosult a támogatásra, de önhibáján kívül nem jut hozzá a pénztárgéphez a határidőig, mert a szállító nem tudta még átadni a megrendelt eszközt.

Az online pénztárgépeket főszabály szerint legkésőbb január 31-éig kellett üzembe helyezni ahhoz, hogy a kasszacsere költségeit csökkenteni lehessen az 50 ezer forintos állami támogatással. Ezt a határidőt egyszer meghosszabbította a kormány: azoknak a kereskedőknek, akik betartották a géprendelésre vonatkozó határidőket február 28-áig, illetve április 30-ig a visszavont engedélyű pénztárgépeket forgalmazó Alt Cash Kft., Japán Cash Kft. és az előlegekkel eltűnt Patkós Cassa Kft. volt ügyfeleinek.

Vámos György hozzátette, hogy az OKSZ is kérte a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, vizsgálja meg a kialakult helyzetet, és tegye lehetővé, hogy a jogszabályokat betartó kereskedők ne essenek el a támogatástó, mert az április 30-ai határidő meghatározásakor még nem lehetett látni pontosan a szükséges időigényt.

A károsult ügyfelek által létrehozott ÉRVEK Egyesület pedig a múlt héten megfogalmazott, Varga Mihálynak címzett nyílt levelében egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintettek jogkövető szándéka önmagában kevés, mert pillanatnyilag nincs elegendő pénztárgép forgalomban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.