Pénz maradt a pálinkakártyán - Mit tegyek?

Huszonötezren látogatták meg a (majdnem) teljesen készpénzmentes Pálinkafesztivált. Akinek a kártyáján maradt némi pénze, később bárhol levásárolhatja, a NOL megmondja, hogyan!

A hivatalos adatok szerint huszonötezren voltak négy nap alatt a Pálinakfesztiválon a Budai Várban, ahol idén pénzzel nem, hanem egy előre feltölthető, az OTP által kibocsátott paypass kártyával lehetett fizetni. A Nol információi szerint húszezer feltöltést hajtottak végre a letogatók, valójában ennél kicsit kevesebben lehettek, akik a "kasszás" szerepét betöltötték a társaságokban, s ténylegesen fizettek is a kártyákkal. Elviekben ugyanis lehettek olyanok is, akik több alkalommal töltötték fel a kártyát. A fizetési rendszeren mintegy százezer tranzakciót regisztráltak. A készpénzkímélő megoldások iránti igényt jól mutatja, hogy a feltöltések közel 15%-át bankkártyával teljesítették a látogatók.

Az OTP összesen 17 kártyafeltöltő pontot üzemeltetett, a csúcsidőben mégis hosszas sorbanállás után lehetett feltölteni a fesztivál fizetőeszközét. Egyenleg-lekérdezésre 12 automata terminálon nyílt mód. Ma még nem lehet tudni, hogy a sorok miatt - elkerülendő a dupla sorbanállást - hányan töltöttek több pénzt a kártyára, mint amennyit valójában elköltöttek az italmérésekben és az étkező-helyeken. De valószínűleg nem kevesen vannak, akiknek maradt pár ezres a kártyáján. 

Hogy kapod vissza a pénzt?

Akik így jártak, azoknak fontos információ, hogy a pálinkafesztiválos kártyán maradt pénzt a Rézangyal franchise hálózatába tartozó boltokban lehet levásárolni május 31-ig. Ha inkább mást vennél szesz heyett, akkor az összes magyarországi paypass vagy maestro elfogadóhelyen is levásárolható a pénz, kávéra, újságra, hamburgerre, vagy bármi másra.Ehhez azonban az szükséges, hogy egy OTP-fiókban aktiválják, erre május végéig van lehetőség.

A Nol rögtön a fesztivált követő napon próbálkozott az aktiválással egy kisebb OTP-fiókban, záróra előtt nem sokkal, ám én voltam az első ilyen igénnyel fellépő ügyfél, s a tanácstalanság okán nem is jártam sikerrel. Később egy másik fiókban - némi tanácskozást követően - sikeresen aktiválták a kártyát. A kártya az őszi pálinka- és kolbászfesztiválon is használható majd - tájékoztatott az aktiválást elvégző ügyintéző.

Hasznos tanácsok

Ha a kártyát a jövőben is használni szeretnéd, az OTP-fiókban a bankkártya-ügyintézőkhöz fordulj közvetlenül, őket a Bank egy belső tájékoztatóban kiképezte a dolog mikéntjéről. Az ügyintézés különben öt-tíz percet vesz igénybe: az bank és az ügyfél szerződést köt (személyi és lakcímkártya szükséges!), az aktiválásért levonnak az egyenlegedből 490 forintot, s tájékoztatnak a főbb kondíciókról! Valamint, elárulják a kártyához tartozó PIN-kódot, amelyet tanácsos az első szembe jövő ATM-nél megváltoztatni.

Készpénzfelvételre nem jó

Az ily módon aktivált kártyához tartozik egy virtuális számlaszám, erre utalva bármikor feltöltheted a kártyát, ha tetszik a paypass által biztosított gyors fizetés. Figyelem! Ez a plasztik annyiban különbözik a többitől, hogy bankautomatában nem használhatod készpénzfelvételre, tehát jószerivel csak vásárlásra jó! Elhagyni sem tanácsos, mert a pótlására gyakorlatilag nincs lehetőség! A lejárati idő 2014 április vége. Ha ezt követően is ilyen konstrukciót használnál, új kártyát kell igényelned!

- Úgy gondoljuk, összességében jól debütált a PayPass fizetési rendszer, mondta Hargitainé Várhegyi Teréz, az OTP Bank Kártyaüzleti Igazgatóságának ügyvezető igazgatója. - A helyszínen a szakembereink folyamatosan ellenőrizték a terminálok, az ellenőrző- és a feltöltőpontok működését. Figyelembe véve, hogy ez az első olyan fesztivál, ami PayPass módon működött, természetesen akadtak még gyerekbetegségek, de ezek nem álltak összefüggésben a fizetési rendszerrel. Az OTP Bank a fesztivál zárását követően részletes elemzést készít a tapasztalatokról és vizsgálja a folyamat-optimalizálási lehetőségeket annak érdekében, hogy az őszi Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon rövidebb sorokkal lehessen számolni - tette hozzá.

Pálinkafesztivál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.