Pártában marad a péri repülőtér

Nincs vevő a péri repülőtérre - tudta meg a Kisalföld. A lap értesülése szerint a januárban meghirdetett pályázat első fordulójának határidejéig, május 4-ig nem jelentkezett érdeklődő. Ez azt jelenti, hogy a „fapados közép-európai központ" terve, amit egy brit befektetői csoport vázolt fel két évvel ezelőtt, Csipkerózsika-álmát alussza még egy ideig.

A péri repülőtér eladása lassan két éve vetődött fel. 2007 nyarán ugyanis egy angol befektetői csoport álmodott a Győr melletti kifutópályára. El is kezdett tárgyalni erről a tulajdonosokkal, de az üzlet megkötése nem ment simán. Előbb a kisebb tulajdonrésszel rendelkező egyesület, illetve gazdasági társaság részét vásárolta meg Győr, majd egyeztetett a többi tulajdonos önkormányzattal. Emellett szükség volt az ingatlanfejlesztésbe korábban a legtöbb pénzt befektető Audi hozzájárulására is. A folyamat hónapokig eltartott, és mire véget ért, az angol befektető elállt szándékától.

Az eredeti tervek arról szóltak, hogy 2008. december 21-éig a pályáztatást levezénylik az önkormányzatok, és remélhetőleg meg is nevezik az új tulajdonost. Ehhez képest ez év januárjában írták ki a pályázatot. A Győr melletti repülőtérnek egyelőre nem lesz új tulajdonosa, a fejlesztéséhez pedig a tulajdonos győri, a péri és a  Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzatnak nincsen pénze. A lap megemlíti, hogy a győr-péri üggyel ellentétben a nyugat-dunántúli térség másik településén, Szombathelyen a tervek szerint jövő tavasszal 110 milliárd forintos repülőtér-fejlesztés indulhat meg.

 

Péri repülőtér
Péri repülőtér
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.