Pár hónap és tőzsdére léphet a Twitter is

A Facebook utolsó negyedéves tőzsdei szárnyalása felbátoríthatta a Twitter vezetőségét.

2014 elején jelenhetnek meg az amerikai tőzsdén az első Twitter-részvények - írja a Portfolio.hu a CNBC-re hivatkozva.  "A dokumentumok bármelyik pillanatban megjelenhetnek" - fejtette ki véleményét a CNBC-nek az IPOScoop szakértője.

A Twitter vezetősége egyelőre nem ismeri be, hogy a parkettre lépést fontolgatja. A cég egyik alapítója a Bloombergnek úgy nyilatkozott: még csak nem is fontolgatnak ilyent.

Ugyanakkor az elemzők szerint az eddig napvilágot látott jelek azt mutatják, hogy a Twitternél előrehaladott állapotban van a cég tőzsdei bevezetését célzó előkészületek.

 Így például a cégnél most olyan vezetőt keresnek, aki kifejezetten a nyilvános tőzsdei működésért lesz felelős, emellett nemrég vettek fel részvény-adminisztrációs elemzőt is a céghez.

Elemzőik úgy becsülik, hogy a Twitter az idén 300 millió dollárt kaszírozhat a  cég értéke pedig 10 milliárdra nőhet. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.