Papírmunka idén, pénz jövőre

Újra igénylehető és november végéig nyújtható be a mezőgazdasági termékek értéknövelésé szolgáló támogatás az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból.

A támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH) a támogatási kérelemben szereplő tevékenység megvalósítási helye szerinti illetékes kirendeltséghez 2009. október 20. és november 30. között lehet benyújtani. A támogatás célja, hogy a mezőgazdasági termékek feldolgozásának illetve forgalmazásának javításával vagy új termékek, eljárások bevezetésével növekedjen a mezőgazdasági vállalkozás összteljesítménye és versenyképessége. A támogatás széles termékskálát érint - hústól, tejtermékeken át, zöldség-gyümölcs feldolgozására szolgáló műveletekre lehet igénybe venni - de halászati termékekre nem vonatkozik.

Soproni Horváth Lajos az MVH szóvivője elmondta, hogy a támogatásnak három célterülete van. Az első a versenyképesség javítása, és a termékszerkezet átalakítása, a második az élelmiszer-biztonsági és környezetvédelmi feltételek javítása, a harmadik pedig a vágópontok létrehozása és korszerűsítése.

A célterületekhez köthetően háromféle tevékenység támogatható: épület építés és felújítás, gép- és technológia beszerzése, a gazdálkodás bármely területét kiszolgáló szoftver fejlesztése és az azt kiszolgáló hardver beszerzése, valamint a művelet előkészítéséhez kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele.

Nem mezőgazdasági termelők is pályázhatnak, esetükben azonban feltétel, hogy értékesítésből származó árbevételüknek kevesebb, mint 50 százaléka származzon nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből. (Gyümölcs és szőlő törköly pálinka előállítására kizárólag nem mezőgazdasági termelők nyújthatnak be támogatási kérelmet.)

A támogatás mértéke, mezőgazdasági termelő esetében az elszámolható kiadások 40 százaléka, nem mezőgazdasági termelő esetében pedig a kiadások 50 százaléka lehet. Egy kérelem benyújtásával igénybe vehető támogatás legkisebb összege 8 ezer eurónak megfelelő forintösszeg, legmagasabb összege vágópontok létrehozása és korszerűsítése kapcsán 480 ezer euró, a másik két célterületen 1,6 millió eurónak megfelelő forint lehet.

Az MVH a beérkezett kérelmeket az előzetesen meghirdetett szempontok alapján elbírálja, majd a rangsor alapján dönt a jóváhagyásokról. Kifizetési kérelmek benyújtására 2010-ben négy időpontban: januárban, áprilisban, júliusban és októberben nyílik lehetőség.
.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.