Fülsiketítően dübörög a gazdaság

Csak úgy száguld az ipar a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatója szerint.

A KSH gyorstájékoztatója szerint októberben az ipari termelés volumene 10,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index 12,7 százalékkal emelkedett. A termelés az év első tíz hónapjában 7,1 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.

Idén októberben az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás indexe 1,7 százalékkal nőtt.

Az ipari export volumene 14,5 százalékkal meghaladta a tavaly októberit. A feldolgozóipar exportértékesítésének több mint felét adó két alág közül a 38 százalékot kitevő járműgyártás kivitele 24 százalékkal nőtt. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export 16 százalékát nyújtó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai 15 százalékkal emelkedtek.

Az ipar belföldi értékesítése 5,2, ezen belül a feldolgozóiparé 7,1 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban.

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2014 októberéhez viszonyítva a feldolgozóipar termelése 10,5, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 11,3 százalékkal emelkedett, a csekély súlyú bányászaté jelentősen, 38 százalékkal visszaesett.

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül csak kettőben csökkent a termelés. A többi alágban 1,6 és 27 százalék közötti volumennövekedést mértünk az előző év azonos hónapjához képest.

A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelés több mint háromtizedét képviselő járműgyártás kibocsátása kiugróan, 27 százalékkal bővült. A közúti gépjármű gyártásában a növekedés üteme még ennél is magasabb, 34 százalék volt.

A feldolgozóipari rangsorban második alág, a feldolgozóipari termelés 12 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 12,7 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. Mindez nagyrészt az alág 44 százalékát képviselő elektronikus fogyasztási cikkek gyártásának 21 százalékos, valamint a kisebb súlyú elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártásának 27 százalékos, kimagasló teljesítménybővülésének eredménye.

A harmadik legnagyobb súlyú alág, a feldolgozóipari termelésből 11 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 3,5 százalékkal nőtt az összes értékesítés 43 százalékát adó kivitel 11 százalékos élénkülése miatt. A hazai eladások ugyanakkor 1,8 százalékkal csökkentek. Az alág 11 alágazatából hatban 3,3 és 18,4 százalék közötti volumenbővülést, a többi ötben visszaesést regisztráltunk.

A legnagyobb (az alág termelésének 24 százalékát kitevő) alágazat, a húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 6,7 százalékkal emelkedett, míg a leginkább, 18,4 százalékkal nőtt a takarmány gyártása (a negyedik legnagyobb alágazat).

A közepes súlyú gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártásában folytatódott a kétszámjegyű növekedés: 12,8 százalékkal bővült a termelés a tárgyhónapban.

Ötödik hónapja emelkedik a szintén közepes súlyú fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása: a kibocsátás 7 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban. A belföldi értékesítés nagyobb mértékben 11,6 százalékkal emelkedett, mint az export, amely 2,7 százalékot mutatott.

Kéthavi csökkenés után 4,3 százalékos növekedés volt a kisebb súlyú gyógyszergyártásban.

Visszaesést két alágban mértek a statisztikusok: a feldolgozóipari termelés 6 százalékát adó gép, gépi berendezés gyártásában 11,8 százalékot, valamint az ennél kisebb súlyú kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban 11,9 százalékot. Mindkét alágban elsősorban a külpiaci kereslet csökkenése fogta vissza a kibocsátást.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 20 százalékkal emelkedett 2014 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 22, az új exportrendelések 20 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány 11,1 százalékkal meghaladta a tavaly októberit.

Az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest az ipari termelés 7,1 százalékkal emelkedett. Az összes értékesítés 64 százalékát adó külpiaci eladások volumene 9,5, a 36 százalékát képviselő hazai értékesítésé 2,9 százalékkal nőtt.

Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 4,5 százalékos bővülése a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások körében 2,9 százalékos létszámnövekedés mellett következett be.

Magyarország területi egységei közül az ipari termelés minden régióban emelkedett. A legnagyobb mértékű 10,8 százalékos volumenbővülés ebben az időszakban Dél-Alföldön volt, a többi régióban 4,2 és 10,2 százalék között nőtt a kibocsátás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.