Deák András, a Külügyi Intézet munkatársa (energiapiaci és Oroszország-specialista) szerint egyelőre nem tudható, hogy pontosan mit is írtak alá, annak viszont csekély a valószínűsége, hogy magát a beruházási szerződést, az ugyanis a nemzetközi gyakorlat szerint egy több ezer oldalas, mellékletek sokaságát tartalmazó dokumentum, amely szakemberek és jogászok több hónapos (vagy éves) munkája során szokott előállni.

Hogy a körvonalazódó biznisz – szigorúan közgazdasági, és nem politikai értelemben – kinek előnyös, annak megítéléséhez a minimális információk sem állnak rendelkezésre. Ismerni kellene a hitel pontos összegét, a törlesztési időpontjában érvényes kamatot (kizárt, hogy két politikus egy kézfogással eldönti, mennyi lesz egy gigahitel kamata 2023-ban), és azt a kalkulált áramárat, amely a hitel visszafizetését – a magyar önrészt is figyelembe véve – a tervezett futamidő alatt nullszaldóssá teszi.

Ezek közül semmit sem hoztak nyilvánosságra, és még a hitelkonstrukcióra is csak tippelni lehet: az tűnik valószínűnek, hogy klasszikus beruházási hitelről van szó, amelyet az orosz beruházó gyakorlatilag magának ad, a mi kockázatunkra (ilyenkor a kölcsön bevételként nem is feltétlenül jelenik meg a hitelfelvevő ország "kasszájában", az államadósságban viszont igen, igaz, csak a projekt előrehaladásának mértékében, szakaszosan - viszont akkor is el kell kezdeni a törlesztést, ha a a beruházás nem készül el időben, vagy sokkal többe kerül az eredetileg tervezettnél). Az ördög pont ezekben a részletekben lakik, vagyis abban, hogy melyik fél mit vállal, milyen kötbérezési feltételek lesznek, milyen módon és következményekkel lehet kihátrálni a kontraktusból stb.

Deák András szerint kizárható, hogy az EU a beruházással kapcsolatban előre mindenre rábólintott, ilyen biankó csekket ugyanis a Bizottság nem szokott kiállítani, különösen nem egy uniós tagállam és Moszkva relációjában egy nukleáris projekt kapcsán. A bővítés három ponton is érinti az uniós jogot (és mindhárom terület másik uniós biztoshoz tartozik: a biztonsági és környezetvédelmi következmények, a finanszírozás és a versenyjog területén is szükség van egy-egy brüsszeli bólintásra. Ezek közül állítólag még az első csomag a legkönnyebb. A finanszírozás az államadósság hirtelen megugrása és a maastrichti kritériumok beláthatatlan távolságba kerülése miatt érdekelheti az EU-t, a versenyjogi buktató pedig ott van, hogy lesz tíz év, amikor egyszerre üzemelnek a régi és az új paksi blokkok, Magyarország pedig – legalább az éjszakai völgyidőszakban – exportkényszerben lesz, vagyis szubvencionált árú áramot lesz kénytelen az európai árampiacra zúdítani.

A kérdőjelek sorát gyarapítják a csatlakozó beruházások is. A magyar (és az európai) előírások szerint a legnagyobb blokk kapacitásának felével megegyező tartalékkapacitást kell létrehozni – ez alapesetben egy 600 megawattos gázerőmű lehet, nagyjából 600 milliárd forintért. Szükség lesz egy gyors ütemű hálózatfejlesztésre is, mert lesz (legalább) egy évtized, amikor a magyar áramtermelés 80 százaléka egy helyről érkezik majd, és ezt jelenleg a vezetékhálózat, illetve a rendszerirányítás nem tudja kezelni. Gond lesz a hűtéssel is: a meglévő paksi blokkokat a Duna vize hűti, alacsony vízállás esetén azonban olykor jelenleg is csökkenteni kell a kapacitást. Korábban a paksi bővítés esetére (is) szolgált volna egy vízlépcső a Duna alsó szakaszán, meg egy szivattyús-tározós erőmű valahol a Dunakanyarban, hogy a paksi áramot "raktározni" tudjuk – utóbbi létrehozására már megkezdődtek az előkészületek.

Jelentős tétel lesz az új paksi blokkokban képződő sugárzó hulladék kezelése is. Jelenleg a kis és közepes aktivitású hulladék Bátaapátira megy, ám ott a tárolótér csak Paks I hulladékának befogadására elég (jellemző adalék, hogy ennek a létesítménynek eredetileg 16 milliárdra becsülték a költségét – mostanában évente költenek rá ennyit, és a teljes számlája már a 100 milliárdot közelíti). Ugyanez igaz a majdani erőművi bontási hulladékokra is. A kiégett fűtőelemek tárolása és feldolgozása ma is megoldatlan: ezeket most a Paksi Atomerőmű területén tárolják, de az új blokkok fűtőelemeinek elhelyezésére nincsenek kidolgozott megoldások.

Ha az összes kapcsolódó beruházást számbavesszük, a teljes bővítési számla az eredetileg becsült 3000-3600 milliárd forintnak akár a duplája is lehet. Talán ennél is nagyobb baj azonban, hogy az atomerőmű-bővítés miatt kimaradunk az Európán végigsöprő zöldenergia-forradalomból, hiszen se forrás, se piaci igény nem lesz rá, hogy szélerőművekkel vagy napelemmel termeljünk áramot, és ezekben az ágazatokban hozzunk létre új szolgáltató vagy gyártókapacitásokat – miközben például Németországban évek óta a zöldenergia-szektor a legnagyobb munkahelyteremtő, és már tízszer annyian dolgoznak ott, mint a hagyományos (fosszilis és nukleáris) energiaiparban.

Illés pálfordulása

A környezetügy első számú (de úgy is fogalmazhatnánk: egyetlen) kormányzati képviselőjének nincs szava az atomerőmű bővítése kapcsán: Illés Zoltánt - a NOLvideónak adott interjúja szerint  - nem kérdezték meg, és nem is fogják megkérdezni, hogy mit gondol a projektről. Pedig a "civilben" atomellenes Illés véleménye nagyon is izgalmas lenne: egy 2008-as interjúban még meglehetősen elítélően nyilatkozott az atomenergiáról.

"Az atomlobbi és más gazdasági körök pedig állami pénzből 1000-1500 milliárdért akarják meghosszabbítani a paksi atomerőmű élettartamát, annál is inkább, mert az ilyen adófizetői pénzből finanszírozott állami nagyberuházásból jó sokat lehet lopni. Ez akadályozza igazán a zöldipar térhódítását" - fogalmazott ellenzéki zöldpolitikusként a jelenlegi környezetügyi államtitkár. Illés Zoltán azt is hozzátette: "A nukleáris energia kérdése szerintem annyira fontos, hogy a paksi atomerőmű élettartamhosszabbításáról feltétlenül népszavazást kellene tartani."

A politikusnak a gázár és az alternatív energia összefüggéseiről is volt álláspontja: "Sajnos Magyarországon 2006-ban választást lehetett nyerni az alacsony gázár csalóka ígéretével! Én viszont be is szeretném váltani ezt az ígéretet, nem csalafinta szavazatmaximáló szlogenek puffogtatásával, hanem az alternatív energiatermelési módozatok terjesztésével."

A mai Illés másképp gondolja: szerinte 2008-ban a parlamentnek még nem volt felhatalmazása, azóta viszont született egy parlamenti határozat (igaz, nem a bővítési beruházásról, hanem annak előkészületeiről), vagyis gyökeresen megváltozott a helyzet. Az említett határozat szerint ugyanakkor az atomerőmű bővítéséről szóló döntést meg kellene előznie többek között egy stratégiai környezetvédelmi hatásvizsgálatnak - meglepő, hogy ezt a kormány környezetügyi államtitkára most nem hiányolja. (Munkatársunktól)