Paks: pozitív stresszteszt

Paksi Atomerőmű Zrt. október 31-ig készíti el végleges jelentését az erőmű stressztesztjéről, de az eddigi vizsgálatok alapján már vannak egyértelműen pozitív megállapítások - közölte az Országos Atomenergia Hivatal.

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) emlékeztet, hogy a ''Célzott Biztonsági Felülvizsgálat'' elvégzését az Európai Tanács minden európai atomerőmű számára előírta. A felülvizsgálat során a szélsőséges helyzetekre adott olyan lehetséges válaszokat kell megvizsgálni, illetve olyan intézkedések bevezetésére kell javaslatot tenni, amelyek segítségével a fukusimaihoz hasonló következmények minden ésszerűen feltételezhető esetben elkerülhetőek lesznek. A felülvizsgálat az Európai Bizottság, illetve annak hatósági munkacsoportja (ENSREG) által elfogadott módszer szerint folyik.

A felülvizsgálatról készült előrehaladási jelentését a Paksi Atomerőmű augusztus közepén átadta az Országos Atomenergia Hivatalnak, amely ennek alapján elkészítette az előzetes nemzeti jelentést az EU Bizottsága számára. Vannak egyértelműen pozitív megállapítások, és rámutattak néhány olyan lehetőségre is, amelyek kapcsán az erőmű ellenálló képessége bizonyos extrém körülmények során tovább növelhető.

A Paksi Atomerőmű Zrt. 2011. október 31-ig készíti el végleges jelentését, amelyet az OAH 2011. december 31-ig értékel. Az OAH meghatározza azokat a teendőket, amelyeket az erőműnek a felülvizsgálati célok elérése érdekében el kell végeznie, valamint tájékoztatja az EU Bizottságot a felülvizsgálat eredményeiről. Az európai országokból beérkező jelentéseket az EU Bizottság szervezésében 2012. első felében nemzetközi felülvizsgálatnak is alávetik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.