Padlón a konferenciaturizmus

Tavaly mintegy 30 százalékkal esett vissza a Magyarországon megrendezett nemzetközi konferenciák száma, míg az előzetesen közölt, első háromnegyed éves adatok még 50 százalékos csökkenésről szóltak - közölte Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke.

Megjegyezte, hogy a kongresszusi, a konferenciaturizmus a beutazó turizmuson belül a legnagyobb veszteséget szenvedte el a gazdasági válságban.A Magyar Turizmus Zrt. kiemelten kezeli a hivatásturizmust. A Magyar Kongresszusi Irodán keresztül segíti az ágazatot adatgyűjtéssel, tanulmányutak megszervezésével, hirdetések megjelentetésével, valamint részt vesz a legjelentősebb hivatásturisztikai kiállításokon - tette hozzá.

Niklai Ákos elmondta, hogy a konferenciaturizmus jellemzően tompítja az idegenforgalom szezonalitását, vendégei általában háromszor több pénzt költenek, mint a szabadidős vendégek. Mint mondta, kimutatható az is, hogy azon konferenciavendégek, akiknek tetszett a helyszín, családjukkal is visszatérnek.A Magyarországra érkezők mintegy 10 százaléka konferenciára, kongresszusra jön, és további 20 százalék más üzleti céllal látogat az országba.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2009-ben 3,2 millió külföldi vendég 9 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek és a vendégéjszakák száma egyformán 10 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyek 3,8 millió belföldi vendéget és 9,3 millió belföldivendég-éjszakát jelentettek, a vendégek és az éjszakák száma egyaránt 7%-kal csökkent.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy a Kongresszus- és Konferencia Szervezők Nemzetközi Szövetségének adatai alapján Budapest három éve folyamatosan őrzi 6. helyét a legnépszerűbb konferenciahelyszínek rangsorában. A nemzetközi szövetségek egyesülete (UIA - Union of International Associations) adatai szerint pedig Budapest a 2007-ben elért 24. helyezéséhez képest, a 8. helyre ugrott 2008-ban.

Az 1985-ben átadott Budapesti Kongresszusi Központ teljes körű felújítását tavaly fejezték be. A Budapest Congress and World Trade Center 2 ezer fős kapacitással bír, falai között egyszerre 850 főre tudnak exkluzív körülmények között gálavacsorát rendezni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.