Padlón a gépjármű-finanszírozás

Padlóra került a gépjármű-finanszírozási piac Magyarországon. A flottafinanszírozásban a válság múlóban van, a lakossági piac viszont történelmi mélypontra zuhant.

Annak ellenére, hogy az új autók értékesítése az előző évhez képest több mint 20 százalékkal növekedett, a gépjármű-finanszírozás az első negyedévben 15 éves mélypontjára süllyedt. A használt, illetve az új autók lakossági finanszírozása 2011 utolsó negyedévéhez képest a Lízingszövetség első negyedéves adatai, valamint a Lombard szakmai becslése alapján további közel 20 százalékot csökkent. A flottafinanszírozás ezzel beérte, sőt, meg is előzte a történelmi mélypontra ereszkedő lakossági gépjármű-finanszírozást.

A Lombard Lízing Csoport szakértője szerint egyértelműen érződik, hogy a lakosság menekülni próbál meglévő hiteleiből, hitelfelvételi hajlandósága pedig még az eddigi rendkívül alacsony szintről is tovább csökkent. Összességében, a lakossági gépjármű-finanszírozás minden szegmense szűkül. Az egyetlen kivételt a céges vásárlók számára az év elejétől elérhető nyílt végű lízingkonstrukció jelenti, amely az általános visszaesést valamelyest ellensúlyozni tudja.

Az idei első negyedévének legszembeszökőbb jelensége a finanszírozási piacon az volt, hogy a flottafinanszírozási piac beérte, sőt, meg is előzte a lakossági autófinanszírozási piacot. Erre a gépjármű-finanszírozási szakma történetében még nem volt példa, hiszen a válságot megelőző években a flottapiac alig érte el a lakossági piac 10 százalékát.

Mindez egyben azt is jelenti, hogy a flottafinanszírozási piacon a válság gyakorlatilag „elmúlt”, hiszen az új üzletkötések volumene újra elérte a 2007-es és 2008-as években látott szinteket, miközben a lakossági hitelpiac az utóbbi hónapok során tovább csökkent, és ezzel történelmi mélypontra került.

„E tekintetben érdemi elmozdulást a tavalyi évi végtörlesztések sem hoztak, hiszen a devizahiteleikből kimenekült háztartások egyelőre nem fordultak új beruházások, például a gépjárművásárlás felé” – mondta Anderle Ádám, a Lombard Igazgatóságának tagja. – „A háztartások jövőképe érdemben az elmúlt hónapokban sem változott meg, és továbbra is rendkívül bizonytalan. A korábban felvett, jellemzően devizaalapú hitelek törlesztései sokak számára jelentenek erőn felüli terheket, így a lakosság mentalitásában mélyreható változás állt be: ma már azok is kétszer meggondolják a hitelfelvételt, akik egyébként megengedhetnék maguknak” – hangsúlyozta a szakember.

Ezzel egy időben, a 2012 elejétől életbe lépett szabályozások eredményeképpen, az idei év nagy slágere az előzetes várakozásoknak megfelelően a nyíltvégű pénzügyi lízingkonstrukció. Az áfatörvény változása következtében ugyanis a nyíltvégű lízing havidíjai után 2012. január 1-től kezdődően komoly áfakedvezmény jár. A havidíjak egy részének áfatartalma ugyanis levonhatóvá vált.

„Ez a tényező az, ami a jelenlegi körülmények között, amikor a makrokörnyezetben még mindig nem érzékelhető pozitív változás, képes ellensúlyozni a finanszírozási piac visszaesését, hiszen az áfaelőny kizárólag finanszírozás esetében érvényesíthető, készpénzes vásárlás során nem” – mutat rá Anderle Ádám, a Lombard Lízing Csoport Igazgatóságának tagja.

A Lombard Lízing Csoport szakértője szerint a közeljövőben alapvető változás nem várható a gépjármű-finanszírozási piacon. „Valószínű, hogy a piac további esése az év második felére megáll, s nem mutat majd negyedévről negyedévre folyamatos csökkenést” – összegzi a kilátásokat Anderle Ádám. – „Ennek ellenére, trendfordulóra 2012-ben semmiképpen nem számíthatunk.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.