Óvatlan Elmű-ÉMÁSZ-előkészületek

A közműhivatal 1-1 millió forintra megbüntette az Elműt és az ÉMÁSZ-t a áramszolgáltatók egyelőre kudarcosnak tűnő állami kivásárlásának óvatlan előkészületei miatt.

A német RWE irányította két áramszolgáltató, az Elmű és az ÉMÁSZ a jelek szerint túl komolyan vette a kormánnyal tavaly májusban aláírt adásvételi szándéknyilatkozatot. Így jelentős átszervezéseket hajtottak végre annak érdekében, hogy az ügyletet a dokumentumba foglalt ez év január 1-i határidőre nyélbe lehessen ütni. Az iratban a Miniszterelnökség többek között kifejezte abbéli szándékát, hogy megvásárolja az Elmű és az ÉMÁSZ hálózati cégei 49-49 százalékát. Mint arra a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) két minapi határozata felhívja a figyelmet, az Elmű és az ÉMÁSZ a hálózatokat eddig is tulajdonló Elmű Hálózati Elosztó Kft. és ÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. fölé emiatt egy-egy új céget hozott létre Elmű DSO Holding Kft. és ÉMÁSZ DSO Holding Kft. néven.

Boross Norbert, az áramcégek szóvivője szerint ez a felállás biztosította a vevő igényeinek megfelelő igazgatósági és felügyelőbizottsági arányokat. A MEKH ugyan engedélyezte a két új kft. közbeiktatását, de 1-1 millió forint bírsággal sújtotta az áramszolgáltatókat, mivel a hivatali engedélyt nem a cégbírósági bejegyzést megelőzően, hanem azzal egyidejűleg kérték meg. Az ügylet amúgy továbbra is áll: miközben a Miniszterelnökségnél azt mondták, hogy már csak a kormánydöntés hiányzik, ezzel egyidejűleg Lázár János tárcavezető lapunknak a jelenleg zajló kivásárlási tárgyalások végét már a távoli jövőbe helyezte. Boross Norbert az ügyeletet nem kívánta kommentálni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.